8♥

8. Családi titkok

Zihálva ültem fel az ágyon. Olyan ismerős volt a kék örvény, ami kiragadott a rémes képek közül. De nem jöttem rá, hogy mire emlékeztet. Az ablakom tárva nyitva volt. A hűs hajnali levegő betöltötte a szobámat a huzat nyitotta résen. Fáradtan hanyatlottam vissza. A kezem lelógott az ágyról amit Blacky rögtön nyalogatni kezdett. Elvesztem. Már biztos nem fog hagyni tovább aludni, míg nem adok neki enni. Kómásan felkeltem. Bezártam az ablakot, majd a konyha felé indultam. Öntöttem kaját Blacky táljába majd vizet mellé. Meg sem várta, míg befejezem máris rárabolt. Kis híján felborultam mikor a lábamnak ütközött. Utálom a reggeleket.

Azt hiszem, hogy bealudtam a konyhapultnál, mert csak arra riadtam fel mikor csörgött a telefon. De, hogy hol? Szerencsére zaklatóm kitartó volt így cirka tíz perc múlva, meg is találtam az amúgy tíz méterre sem lévő telefont. Hiába. Reggel az értelmi szintem nem túl magas.

- Haló... – szóltam bele. Semmi válasz. – Haló! – mondtam megint.

- Lizi te vagy az? – szólt bele egy eléggé ismerős hang.

- Nagyi? – csodálkoztam.

- Nincs sok időm beszélni. Most nagyon figyelj rám. – hadarta. – A nappaliban egy szekrényben találsz egy könyvet a harmadik polcon.

- De nagyi...

- Most ne szakíts félbe. Találsz benne egy levelet. Mindenképpen olvasd el, az majd segít, hogy tisztába gyere a dolgokkal. Sajnálom, hogy nem tudom személyesen elmagyarázni az igazat a családodról, de félek, bajba sodornálak, ha találkoznánk. Most mennem kell, de amint tudok, jelentkezem. – hallgatott el.

- Nagyi? Nagyi ott vagy még? – kérdeztem, de már semmi válasz nem érkezett. Különös. Mikor nemrég elhagyta Mystic Falst csak annyival magyarázta a távozását, hogy egy kis levegőváltozásra vágyik. Azt mondta, hogy jelentkezik, amint telefon közelbe kerül, de eddig még semmi jelet nem adott magáról. Vajon mi történhetett, amitől ennyire megijedt? Felkeltem majd a nappaliba mentem. A nagyinak hatalmas könyv gyűjteménye egy egész falat beterítő vitrines szekrényben foglalt helyet. Harmadik polc. Kedves gondolat. Csak negyven könyv az első könyvtámaszig. De, hogy melyik kell? Nekikezdtem. Hamar megállapítottam, hogy nagyimnak egész gyűjteménye van a furcsa könyvekből. Gyógyfüvek lexikonja, Ásványok és Kristályok gyógyító ereje, Minden, amit a csillagjóslásról tudni kell... Félelmetes. Mikor kiskoromban itt voltam sosem néztem meg a könyveket. Mindig csavarogtam, vagy inkább beszélgettünk a nagyival. Mikor már a felét átnéztem kezdetem elfáradni. A konyhába botorkáltam és öntöttem magamnak egy pohár kévét. Tegnapi volt, de hát, aki lusta nem válogathat. Mintha ettől a keserű lötyitől visszatért volna belém az élet. Mielőtt azonban folytattam volna a könyvek rámolását egy kicsit rendbe hoztam magam. Zuhanyoztam, de miután kétszer próbáltam a póló ujjába beleerőltetni a fejem inkább csak egy köntösben maradtam. Rengeteg könyvet átnéztem, de egyiket sem találtam fontosnak. Közel voltam ahhoz, hogy feladjam. Mikor egy furcsa könyvre akadtam. Nem volt rajta se cím se más felirat. Bőrkötésében egy apró fémkapcs tartotta össze. Leültem vele a kanapéra. A fémzárat hamar kinyitottam. Belül is ugyanolyan réginek tűnt, mint kívül. Kézzel írták apró fekete betűkkel. Az első lapján ez állt: A Bolton család

Olyan volt, mint egy napló. Nagyon apró betűkkel, kézzel íródott, de azért el tudtam olvasni. Az első oldalon egy családfa foglalt helyet. Nagy meglepetésemre velem bezárólag.

A nagymamám írta hozzá felismertem az írását. Különös. Gyorsan végiglapoztam mire egy papír hullott az ölemben. Közel sem tűnt réginek. Mintha csak nemrég írták volna.

Drága Lizi!

Mikor ezt a papírt olvasod, már biztos nem vagyok melletted. Tudom, hogy most rengeteg kérdésed van, de hidd el, még én sem tudok minden választ. Úgy érzem, végre jogod van megtudni az igazat a családunkról. Minden akkor kezdődött mikor több száz éve egy Klaus nevű vámpír, a városba jött. Ő volt az első vámpír ezen a vidéken. Biztos meglephetett, hogy ezt mondom, de hidd el, hogy tényleg léteznek. Klaus azonban beleszeretett az egyik lányba, aki egy gyermeket szült neki. De a Bolton család koránt sem volt közönséges. Boszorkánycsalád volt a Hármak egyike. Így mikor megszületett a gyermek sokáig titokban tartották. Senki nem étette, hogy egy vámpírnak, hogyan lehet gyermeke, de az óta, minden megváltozott. A boszorkánycsaládokat üldözni kezdték. Az emberek és a vámpírok is féltek tőlünk hisz se nem vámpírok nem voltunk se nem boszorkányok. Senki sem tudta, hogy milyen képességeink lesznek. Mindenki azt hitte, hogy sikerrel jártak és csak a Bennettek élték túl. A három medál egyikét megszerezték, de a tenger szemét nem sikerült megkaparintaniuk. A három medálnak nem szabad egyesülnie. Ha egy vámpír kezébe kerül az beláthatatlan következményekkel járna. A családunkét a széfbe tettem. A kódját már elmondtam neked, de kérlek, soha ne mutasd meg senkinek. Sajnos pár hónapja veszélybe került a titkunk. Egy Petrova leszármazott a medálok keresésére indult. Ezért is kellett elmennem. A szüleid halála koránt sem volt baleset Lizi. Édesanyád is boszorkány volt. Minden csak azért történt, mert Kathrine Pierce a medált akarja. Azért kellett elmennem, mert nem szabad, hogy az a nő megtaláljon téged. Mindenki úgy tudja, hogy te is meghaltál a balesetben. Azért vettelek magamhoz, hogy elrejtselek. Így viszont, hogy Kathrine Mystic Fals felé tart nem hagyhattam, hogy megsejtsen valamit. Kérlek, ne haragudj, hogy nem mondtam el az igazat. Nagyon remélem, hogy nemsokára találkozunk. Ne hívj be senkit a házadba, még a barátaidban se bízz meg.        

Ölel nagymamád:        Emily

   

Percekig csak némán bámultam magam elé. Tényleg igaz lenne? A nagyim mindvégig hazudott nekem? Nem. Az nem lehet igaz. Gyorsan becsuktam a könyvet és a lapot is visszatettem. Remegett a kezem. minden teljesen összezavarodott bennem. A szüleim halála... Kathrine okozta volna? Zavaromban elkezdtem a könyveket visszapakolni a pocokra. Annyira nem figyeltem, hogy meg is vágtam magam az egyik könyv lapjaival. A tenyerem közepén így egy nagy vágás húzódott, ami vérezni kezdett. Még ez is. Épp a konyhába indultam, hogy bekössem valamivel mikor csengettek az ajtón. Mikor megláttam, hogy ki áll odakint majdnem bevágtam az ajtót. Ez persze Damont koránt sem zavarta. Istenem miért pont én? Miért mindig én?

- Csak nem költözöl? – célzott a nappalimra, amin mintha tornádó söpört volna végig. Majd komolyra fordult a hangja. – Megsérültél? – nézett végig rajtam. Furcsa gondolatok cikáztak a fejemben. Először is miért vagyok, mindig csak egy szál köntösben mikor ezt csinálja, másodszor pedig mit keres itt már reggel tíz órakor. Egyikre sem tudtam a választ.

- Nem vészes csak megvágtam magam az egyik könyvvel.

- Hadd nézzem. – kérte.

- Mondom, hogy nem vészes. – hadartam majd egy konyharuhával le is töröltem. Valahogy nem tartottam bíztató gondolatnak egy vámpír kezébe adni vérző tagjaimat. Damon nem zavartatta magát a kupi miatt. Leült a kanapéra, már ami kilátszott még belőle. Blacky azonnal mellé telepedett.

- Miért jöttél? – kérdeztem. Damon nem válaszolt inkább egy könyvbe mélyedt, amit a kanapén talált. – A nagyidnak érdekes volt az érdeklődése. – állapította meg végre.

- Miért jöttél?

Felállt és elém lépett. Csak most jutott eszembe, hogy kócosabb lehetek, mint valaha és, hogy csak egy szál köpeny van rajtam. Láthatólag azonban nem zavarta. Csak egy félmosollyal méregetett.

- Nem is tudom. – kezdte. Olyan közel jött, hogy szinte összeért az orrunk. Annyira ledöbbentem, hogy mozdulni se bírtam. És akkor megláttam. A szemében ott volt az a megnyugtató kékség, ami az rémálmot eloszlatta. De a megnyugvás mellé visszatértek a rémképek is. Megint éreztem a félelmet, a zavartságot és azt hiszem a pánikot. Damon az arcomhoz nyúlt, éreztem a gyűrűje fémes érintését, amitől kirázott a hideg. Lehunytam a szemem. Aztán megéreztem puha ajkait az enyémen...