14♥

14. Igaz vagy hamis?

A szobában sötét volt. Vastag fekete függönyök takarták az ablakokat, csak néhol szűrődött be egy-egy halvány fénysugár. Az ablakoz lépve elhúztam az egyik sötétítőt. Furcsa volt körültekintenem újra a szobában, a múltkor történtek óta. Az emlékeimben félelmetesnek és ijesztőnek rémlő ágy, asztal és a többi tárgy most minden észérv ellenére megnyugtatott. A fekete selyem ágynemű, a régi, antik bútorok sötét szövetei, a vér vasas és a Bourbon whisky tömény illatának keveréke a levegőben mind Damonra emlékeztettek. Mosolyogva ültem le és vettem szemügyre íróasztalát, amin könyvek és rengeteg papír volt felpakolva a számítógép köré. Valamin nagyon dolgozhatott mielőtt elment. Temérdek telefonszám és név volt mindenfele felírva és kis cetlikre kiragasztva. Olvasgatni kezdtem a neveket, de nem találtam ismerőst. Mígnem az egyik lapon megláttam a nagyim nevét felírva egy hotel címével, és egy telefonszámmal többször is bekarikázva.

Teljesen ledöbbentem. Nem gondolkodtam sokat azonnal tárcsáztam a számot a mobilomról. Sokáig vártam, míg végre felvette valaki.

- Jó napot. Érdeklődni szeretnék, hogy egy bizonyos Emily Bolton megszállt-e önöknél? – kérdeztem udvariasan.

- Igen, de tegnap már kijelentkezett és távozott egy fiatalember kíséretében. – mondta a portás.

- Köszönöm. És mondja, nem tudná megmondani nekem, hogy hová mentek?

- Sajnálom, de nem.

- Azért köszönöm. – suttogtam, majd letettem a kagylót. Megsemmisültem dőltem hátra. Tehát Damon tudta, hogy hol a nagyi. Végig tudta és mégsem mondta el. Ezt a szemetet...

- Lizi élsz még? – kiabált fel Stefan. Annyira ideges voltam, hogy alig jutott eszembe, hogy miért is jöttem fel. Blackyt a fürdőszobába találtam meg a törölközőkön fetrengve.

- Gyere! - löktem oda neki, majd elindultam vissza a földszintre. Stefan még mindig az ajtóban ált, de már egyedül. Elena már biztos megunta a rám várakozást.

- Minden rendben? – Nagyon sápadt vagy. – állapította meg Stefan.

- Semmi bajom, köszi. – morogtam. – Blacky! - kiabáltam mivel kutyám még mindig nem kászálódott le az emeletről.

Már azon a szinten voltam, hogy itt hagyom, de végül csak méltóztatott lesétálni.

- Majd elfelejtettem. – csapott a homlokára Stefan. – Elena üzeni, hogy holnap a Grillbe összeülünk páran és nagyon jó lenne, ha te is jönnél. – mondta.

- Majd még meggondolom. – feleltem és kiléptem az ajtón. – Szia.

- Szia. – kiáltotta még utánam Stefan majd becsukta az ajtót.

Még ez is. Elena nagyon jól tudhatná, hogy mennyire utálok a városba menni. Úgyis csak kinéznének onnan, mint általában. És amúgy sincs túl sok kedvem szórakozni. És még ott van Damon is. Megbíztam benne erre... Remélem lesz valami elfogadható magyarázata... Legszívesebben kitekertem volna a nyakát.

A haza utat sprintbe tettem meg, de még ez sem segített kiszellőztetni a fejemet. Felváltva kavarogtak a gondolatok a fejemben, hol Damon, hol a nagyi, hol pedig Elena és a többiek körül, de sehogy sem bírtam zöldágra vergődni egy gondolatmenettel sem...

Egy hét. Egy hét telt el. Kétségek között és egyedül. A medált lemásolták így már kettőt őrizgettem a széfben. Ha Damon visszatér biztosan büszke lesz rám, mert a két darabot még a készítője is alig különböztette meg a végén. Hát igen Damon. Minden estét a tv előtt töltöttem kedvenc whiskym társaságába hátha hallok valami hírt róla. A ma estém is így telt. Tévézve röhögtem a kanapén a bemondó rikító haján mikor csörgött a vonalas telefon.

- Haló itt Elisabeth Bolton... – röhögtem bele a kagylóba, de nem kaptam választ. Lehet, hogy nem kellett volna ennyit innom.  – Van ott valaki? -

- Helló Elisabeth. – Válaszolta egy ismeretlen női hang. – Én Kathrine vagyok. Kathrine Pierce. – búgta szinte suttogva.

Fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak. Damon annyira biztos volt benne, hogy nem fog megtalálni.

- Ott vagy még? – nevetett bele a telefonba.

- Mit akarsz tőlem? – sikerült végre megszólalnom a döbbenettől. Felálltam és járkálni kezdtem hátha attól egy kicsit magamhoz térek. Hiába azért mégiscsak jól bepiáltam.

- Meglátogatott egy régi ismerősöm. – Szinte fájt, hogy meg kellett öljem. Tudod volt idő mikor nagyon jól megértettük egymást.

A vér is megfagyott bennem. Az nem lehet. Az nem lehet, hogy Damon...

- Bizony, bizony. De mond csak tényleg azt hitted, hogy van Damonnak esélye? – kérdezte. – Tényleg annyira naiv voltál, hogy hittél benne, hogy vissza fog térni?

Nem bírtam válaszolni. Annyira szerettem volna képébe vágni, hogy hazudik, hogy Damon él, de nem bírtam. A torkom elszorult és a sírás fojtogatott. Igyekeztem nem kapkodnia levegőt, hogy ne vegye észre, de azt hiszem nem sikerült. Leroskadtam a padlóra és a kanapénk vetett háttal sírni kezdtem.

- Csak nem annyira elkeserített Damon halál híre, hogy már sírsz is? Milyen romantikus...

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem remélve, hogy megtudhatok valami.

- Tudod jól, hogy mit akarok. A drága Johnatan volt olyan kedves és felvilágosított a hollétedről, de ne aggódj. Még más ügyeket is el kell, intézzek. – mondta. – Csak egy két hét múlva leszek Mystic Fallsban. - És részvétem. – röhögött.  

- Hazudsz! – suttogtam. – Egy szavad sem igaz.

- Talán. Vagy épp minden. – Hidd el, hogy hamarosan találkozunk. – jelentette még ki majd letette a kagylót.

Nem tudtam, hogy mit higgyek vagy, hogy Kathrine tényleg igazat mondott-e de az biztos, hogy mindenképp szólnom kell Stefannak. Blackynek löktem kaját majd kirohantam (tántorogtam) az ajtón. Futni kezdtem a Salvatore kúria felé. Nem akartam gondolkodni. Ha igaz amit Kathrine összehordott... Nem az kizárt. Letöröltem a könnyeimet az arcomról. A friss délutáni levegő sokat segített, de annyit sajnos mégsem, hogy a járdán maradjak. Így csak akkor kapcsoltam mikor hatalmas fékcsikorgás hallatszódott mögülem. Megpördültem. A fekete kocsi épp csak centikkel fékezett le előttem. Összerogytam a rémülettől ezzel valószínű frászt hozva a sofőrre.

- Jól van hölgyem? – hajolt felém egy férfi. Ezelőtt még sosem láttam erre.

- Sajnálom, persze jól vagyok csak egy kicsit megijedtem. – Hadartam majd feltápászkodtam. – Tényleg sajnálom.

Mikor felálltam csak akkor tudtam szemügyre venni az idegent. Majd egy fejjel volt magasabb nálam így szinte felém tornyosult. Öltönyt viselt, amitől még inkább zavarba éreztem magam.

- Jöjjön, inkább elviszem. – ajánlotta fel. – Nem hiszem, hogy ilyen állapotban egyedül kéne sétálgatnia. – jelentette ki majd választ sem várva az autóba tessékelt és becsukta rám az ajtót.

- Ön idevalósi? - kérdeztem mikor beszállt mellém.

- Csak nemrég költöztem ide New Yorkból. Én vagyok a könyvtár új igazgatója. – mondta. – A nevem William Lucas. – nyújtotta a kezét.

Ez az én formám. Részegen kóválygok az út közepén kisírt szemekkel és pont a leendő főnökömbe botlok. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez még tőlem is átlagon felüli teljesítmény.

- Az enyém Elisabeth Bolton. – dadogtam.

- Nagyon ismerős a neve. – adott gázt. – Biztos, hogy még nem találkoztunk?

- Egészen biztos. - Viszont az egyik barátnőm nemrég telefonált egy betöltendő állás ügyében. Esetleg ő említhette a nevemet. – puhatolóztam.

- Persze. Elena Gilbert igaz? – csak bólintottam. – Tényleg ő említette magát. – mosolygott. – Akkor mikor akar kezdeni? – kérdezte váratlanul.

Zavaromban nem is válaszoltam, rögtön.

- Ezek szerint enyém az állás? – kételkedtem.

- Még szép. Mindenkinek lehet rossz napja. – nézett végig rajtam. Ha tudná...

- Bocsánat nem mondta, hogy hová is vigyem. – jegyezte meg. fel se tűnt, de vagy öt perce már csak köröztünk az utcákon. Bemondtam Stefanék címét. Mivel sikerült elterelnie a figyelmemet Damonról igazából hálás voltam a sorsnak, hogy az utamba hozta. A hátralevő időben mivel kiderült, hogy sikerült Mystic Fals másik végébe furikázzon egyikünk se szólalt meg. Megint csak Damon járt az eszembe. Nem bírtam a gondolatát se elviselni annak, hogy esetleg baja eshetett.

- Akkor hétfőn várom. – fékezett le Mr Lucas a Salvatore ház előtt.

- Ott leszek és köszönöm. – mondtam majd becsaptam az ajtót mire ő elhajtott. Sokáig csak álltam ott a járdán. Miért van az, hogy ha az egyik dolog rendbe jön akkor egy másik meg teljesen összeomlik? Ez miért van mindig így?

Csak nagy sokára szántam el magam arra, hogy közelebb menjek és, hogy csengessek. Fogalmam nem volt, hogy mit is fogok mondani Stefannak de az biztos, hogy joga van tudni a történtekről. Akár igaz akár nem amit Kathrine mondott nekem az biztos, hogy ide tart. Ez nem csak engem fog veszélybe sodorni...