13♥

13. A levél

Iszonyatos fejfájásra ébredtem az előszoba padlóján. Csak nagyon nehezen sikerült ülő helyzetbe tornáznom magam. Zúgott a fejem, mint egy másnaposnak. Előkotortam a telefonom, hogy megtudjam mennyi az idő. Már tizenegy is elmúlt. Két nem fogadott hívásom is volt Elenától, szegény biztosan aggódik értem. Szerettem volna zuhanyozni, de mivel nem voltam biztos benne, hogy el tudnék odáig vánszorogni úgy döntöttem, hogy üldögélek még egy kicsit. A tegnapi nap rémesen alakult. Kezdve Kathrinenel végződve Damon hülye ötletével. Vajon tényleg elment?

Tárcsáztam a számát. Kicsöngött, de nem voltam biztos benne, hogy fel is fogja venni. Kellemesen csalódtam mikor beleszóltak a telefonba.

- Szia Elisabeth itt Stefan. – mondta az öcsike. Nem értettem teljesen a dolgot. Mit keres nála a bátyja telefonja?

- Szia, Stefan. – nyögtem ki végül. – Tudnád nekem Damont adni?

- Damon már kora hajnalban elment. – mondta, meglepődve. – Azt mondta, hogy tudsz róla.

Hát persze. Nyílván azért hagyta itthon a mobilját, mert nem akarta, hogy zaklassam. Pedig ha Stefan tudná, hogy mire készül, szerintem ő se helyeselné a dolgot.

- Ott vagy még? – zökkentet ki Stefan a gondolkodásból.

- Bocsi. Tényleg tudtam a dologról, de azt hittem, hogy magával viszi a telefonját. – hadartam.

- Hagyott itt neked egy levelet. – mondta. – Ha gondolod, elviszem hozzád...

- Nem, nem. – tiltakoztam. – Egy kis dolgom van még itthon, majd délután átmegyek érte. Rendben? Nem gond?

- Dehogy akkor várlak. – Lehet, hogy Elena is itt lesz. – közölte.

- Szuper. Akkor majd délután beszélünk.

- Rendben, szia. – köszönt el majd letette a telefont.

Csalódva eresztettem le a karom. Tehát tényleg elment. Olyan lehetetlennek éreztem azt a lehetőséget, hogy nem, tér majd vissza. Vissza kell, hogy térjen. Azok a képek, amiket éjszakánként látok akár Damonról akár a múltamból, teljesen kiborítanak. Holnap mindenképp beszélni fogok Bonnieval. Talán ő tud valamit ellene. Vagy legalább tudja az okát.

A kilincsnél fogva felhúztam magam. Minden porcikán egy forró zuhany után áhítozott, de először mégis a konyhába mentem. Öntöttem kaját, és adtam vizet Blackynek, majd zuhanyozni indiltam. A köntösöm még mindig Damon kocsijában lehetett, így mikor végeztem csak egy törölközőbe csavartam magam. Reggeliztem valamit majd felöltözve hozzáláttam a rendrakáshoz. Órák hosszat pakoltam a könyveket a helyére. Csak most jöttem rá, hogy rendetlenséget sokkal könnyebb csinálni, a rendnél. Jobb később, mint soha. Délután négy volt, mire végeztem. Nem csak a házat raktam rendbe, hanem a kertet is, mivel már lassan a kerítésnél is magasabb volt a fű. Végül felvettem egy farmert és egy fekete topot, majd zsebre vágva a mobilom indultam Stefanhoz. Blackyt is magammal vittem, tekintve, hogy talán ezzel a kis sétával kiengesztelhetem azért, hogy mostanában elhanyagoltam. A nyakláncot nem vettem le. Szerencsére olyan hosszú volt a lánc, ami tartotta, hogy leért a felsőm alá így nem láthatta senki. Az utat hamar megtettem mivel Blacky diktálta az iramot. Szegénykém nagyon örült a környezetváltozásnak. Még az is kapóra jött, hogy mivel nem kötöttem pórázra mindenki kikerült minket az utcán.  

Már a múltkor is csodáltam, hogy milyen szép házban laknak Damonék. Olyan rejtélyes és hatalmas ház volt, hogy szinte félelmet ébresztett bennem. Elena kocsija a ház előtt parkolt, ami azt jelentette, hogy Stefan szólt neki, hogy jövök. Legalább nem kell telefonon beszélnem vele. Csengettem. Blacky izgatottan lihegett mellettem. Remélem, hogy Stefan nem bánja, ha ő is bejön, nem nagyon merném kint hagyni.

Nagy sokára Stefan nyitott ajtót mosolyogva.

- Szia.

- Szia, Stefan. – köszöntem. Intet, hogy jöjjek be. Blacky is követett, bár láttam, hogy Stefan némiképp félve méregeti. Ezen mosolyognom kellett. Egy félős vámpír gondolata mindig aranyos.

- Elena a nappaliban van. – monda mire elindultam a szoba felé. 

- Lizi! – kiáltotta, majd felugrott a kanapéról és megölelt. – Miért nem vetted fel a telefont mikor kerestelek? Még a házadhoz is elmentem tegnap, de nem nyitottál ajtót. – mondta majd ismét leülve lehúzott maga mellé. Stefan nem jött be gondolom tapintatból hagyni akarta, hogy beszélhessünk egy kicsit. Blacky se jött velem. Remélem, nem csinál sehol felfordulást.  

- Sajnálom de, nem voltam otthon a telefonom meg nem vittem magammal. – szabadkoztam. Elenát már megint kétségek közt hagytam. Vajon Damon elmondta Stefannak, amiket Johnatantól megtudott?

Úgy döntöttem, hogy inkább nem mondok semmit a dologról. Ha Damon nem akarta, hogy megtudja más, akkor lehet, nem örülne, ha én most kikotyognám.

- Na, mindegy. Csak azért kerestelek, mert találtam neked egy állást.

Köpni, nyelni nem tudtam, annyira ledöbbentem. Erre aztán tényleg nem számítottam.

- Micsoda?

- A suliban olvastam egy hirdetésen, hogy a Városi Könyvtár új könyvtárost keres. Tudom, hogy nem egy álom meló, de elég jól fizetnek és csak heti három napot kellene dolgoznod. – ecsetelte. - Utána érdeklődtem és tulaj most jött New Yorkból és mikor lemondtam, hogy te is onnan jöttél azt mondták, hogy mindenképpen fenntartják neked az állást.

- Köszönöm. – borultam a nyakába.  – Köszönöm, köszönöm, köszönöm... – ismételtem. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg. - És mikor kellene bemennem? 

- Azt mondák, hogy valamikor a héten. De ha a karod majd elkísérlek. – nevette.

Annyira boldog voltam, hogy észre se vettem, hogy Stefan bejött a szobába csak, akkor rezzentem meg mikor a vállamra tette a kezét.

- Tessék. – mondta, majd kezembe adta Damon levelét. Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról a boríték láttán.

Tudomást sem véve Elenáékról rögtön feltéptem a borítékot és olvasni kezdtem.

Lizi!

Nem tudom, hogy mikor fogok, visszatéri, de remélem, hogy hamarosan. Stefannak semmit sem mondtam sem a Johnatannál hallottakról, sem pedig azt, hogy hová mentem, és kérlek, te se közöld vele. Csak feleslegesen aggódna, és talán tenne valamit, ami még inkább súlyosbítaná a helyzeten. Vigyázz magadra és ne aggódj miattam. Csatoltam a címeket ahova a medálod elviheted. Remélem, mihamarabb látjuk egymást.

                      

                                        Damon

A levél második lapján öt cím olt felírva. Gondolkodni kezdtem. Elena és Stefan nyilván magyarázatot várnak tőlem a levél és Damon távozása miatt. Viszont Damon szerint nem kéne, hogy megtudják. A kérdés az, hogy mit is hazudjak tulajdonképpen. Remek.

- Mit írt Damon? – kérdezte Stefan mikor látta, hogy végeztem. 

- Semmi különöset csak, hogy mindenképpen meg akar keresni valakit s, hogy nem tudja, hogy mikor jön vissza. – hazudtam.

- És mégis kit? – firtatta Elena.

- Azt nem írta. – mondtam, majd gyorsan összehajtottam a papírt és a zsebembe gyűrtem. Most nem firtatták a dolgot, de láttam az arcukon, hogy ezt nem fogják annyiban hagyni.

Még beszélgettünk Elena ajánlatáról a munkát illetően meg arról, hogy valamelyik nap este be kellene ülni a Grillbe egy kicsit beszélgetni. Nem nagyon szerettem a városba menni, de Elena annyira lelkes volt, hogy megígértem neki, hogy mindenképp elmegyek.

- Na, nekem indulnom kell. – robbantotta végül Elena a bulit. – Megígértem Jennának, hogy hatra otthon vagyok. – állt fel majd megcsókolta Stefant és az ajtó felé indult. Elköszöntünk egymástól majd én is úgy döntöttem, hogy megyek. Már csak a kutyámat kellene megtalálni.

- Nem láttátok merre ment Blacky? – kérdeztem mikor már többszöri szólongatásra sem került elő.   

Stefan és Elena is vállat vont.

- Mintha a lépcsőnél láttam volna. – mondta végül Stefan. Nem találtam ott így elindultam felfelé. Már szinte minden szobába benéztem, de nyoma sem volt. Végül már csak egy szoba maradt és azt is tudtam, hogy kié. A szoba ajtaján egy kopott réztábla hirdette a tulajdonost: „Damon Salvatore”...