22♥

22. Másnap reggel...

- Menjünk föl. – indítványozta a hátamat simogatva. Még utoljára beszívtam nyaka megnyugtató illatát majd kibontakoztam karjai közül.

Csendben sétáltunk fel az emeletre ügyelve arra, hogy Elena és Bonnie ne ébredjen fel. Bár Damonnak soha nem ismertem volna be, de nagyon fáradt voltam. De a történtekre gondolva és arra, hogy hajnali kettő van, azt hiszem ez teljesen normális.

Amint felértünk a szobám felé vettem az irányt, de Damon visszahúzott.

- Mi az? – néztem rá kérdőn.

- Csak így itt hagynál? – lépett elém sejtelmesen mosolyogva. Imádtam mikor ilyen arcot vágott. Mint egy kisfiú gyerek csíny előtt. 

- Gondoltam, hogy rendbe hozod magad. – céloztam „enyhén” zilált öltözetére. Szerintem egy jó zuhany mindenképpen ráfért volna.

- Na, gyere. – kapott fel az ölébe. Ha nem ijedtem volna meg annyira, hogy bennem maradt a szusz azt hiszem sikítottam volna.

- Te nem vagy ép. - suttogtam neki mikor már becipelt a folyosóról a szobájába.  Meg se állt a fürdőig csak a csap előtt pakolt le. Megborzongtam, ahogy a hideg csempe a talpamhoz ért. Damon mögém lépett és kibontott a köntösömből majd ő is vetkőzni kezdett. Az inge alól előtűntek a golyók ütötte sebekre emlékeztető pirosas foltok, amik a belefúródások helyét jelölték. Magam se tudom, hogy miért de hatalmas késztetés fogott el, hogy megérintsem. Megállt a mozdulatban, amint megérezte, hogy kezeim a mellkasára simulnak.

- Fáj? – kérdeztem miközben körberajzoltam az ujjaimmal. Rögtön el is mosolyodtam, ahogy felfogtam szavaim értelmét. Lehet, hogy furcsán hangzik, de néha már el is felejtettem, hogy egy vámpír áll előttem és nem egy ember.

- Semmi sem, ha itt vagy. – mosolygott ő is megszabadulva a maradék ruhadaraboktól is amik még rajta voltak.

Betolt maga előtt a zuhany alá majd ő is belépett. Élveztem, ahogy a kellemes meleg beborítja bőröm minden négyzetcentiméterét és a forróságot ami Damonból áradt. Hozzám simult és én teljesen beleillettem az ölelésébe. Testének minden hajlata és íve követte az én testem domborulatait, és olyan volt mintha egyé akarnánk olvadni.

Olyan gyengéden tartott mintha csak egy porcelánbaba lennék. Vagy fél óráig áztattunk magunkat a zuhany alatt majd miután kiléptünk Damon egy hatalmas törölközőbe csavart és ő is szárítkozni kezdett.

Tíz perccel később már a mellkasán feküdtem hallgatva megnyugtató szívverését. Mintha az enyémmel együtt dobbant volna. Ő már el is aludt, de én le se bírtam hunyni a szemem. Igaz, hogy új kötés került a nyakamra Damon jóvoltából, de még így is nagyon fájt. Szinte teljesen elborította az érzékeimet. Egyedül csak Damon nyújtott enyhülést. Ahogy csendesen szuszogott alattam olyan békés volt. Olyan megszokott. Mintha mindig is az életem része lett volna. Kisimítottam néhány vizes hajtincset az arcából és visszahajtottam a fejem, hogy a megnyugtató dobbanások álomba ringassanak. Nem is kellett sokat várnom. Lassan elmúlt a fájdalom és hagytam, hogy a sötétség magával ragadjon.

Arra keltem, hogy kopognak az ajtón. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Kómásan legördültem a még mindig alvó Damonról és mielőtt még végiggondolhattam volna, hogy mekkora őrültségre készülök egyik ingét felkapva ajtót nyitottam.

Egy fülig vörösödött Bonnie nézett velem farkasszemet, ami nem volt kis teljesítmény tekintve, hogy alig láttam valamit.

- ’reggelt. – nyögtem ki kínomban, mert kezdett körvonalazódni előttem, hogy valamit most jól elbasztam.

- Ezek szerint már jobban vagy. – húzta gúnyos vigyorra a száját. – Elena biztos, hogy keresni fog ha nem talál a szobádba.  Most bent van Stefannál, de én a helyedbe visszamennék. – mondta olyan szúrós szemekkel, amilyenekkel csak tudott. Sajnos már teljesen ébren voltam és éreztem a jogosságát.

Bűnbánóan bólintottam majd visszamentem a szobába, hogy rendbe szedjem magam, mielőtt kimegyek.

A fürdőbe lépve felszedtem a földről a fürdőköntösömet, de rögtön vissza is dobtam. Damon inge nyomán tiszta vér volt az eleje. Körülnézve találtam egy feketét az ajtón lévő fogason. Már épp ki akartam bújni Damon ingéből mikor megszólalt mögöttem.

- Jól áll neked a férfiruha. – motyogta kócosan. – Ki keresett? - bökött az ajtó felé.

- Bonnie volt. – sütöttem le a szemem. – Azt mondta, hogy Elena keres így mennem kell.

Összeráncolta a szemöldökét. Tudtam, hogy le fog esni neki, hogy kikotyogtam a kettőnk dolgát így inkább gyorsan kibújtam az ingéből figyelemelterelés gyanánt. Működött. Minden mozdulatomnál magamon éreztem mohó pillantását.

Mélyet szippantottam a köpeny selymes szövetéből. Kellemes Damon illata volt. Tetszett. Főleg mert láttam gazdája önelégült pillantását hozzá.

Megpróbáltam kiosonni mellette, de nem engedte.

- Szóval elmondtad Bonnienak. – mondta miközben megkötve az övemet.

- Elszóltam magam előtte. – vallotta be. – De megígérte, hogy nem mondja el senkinek. – mosolyogtam bíztatóan. Nem ejtett több szót a dologról, de láttam rajta, hogy nem nagyon örült neki.

Visszamentünk a szobába, de Damon még mindig hallgatott. A szekrényéhez lépett és öltözni kezdett. Sokáig matatott az inge gombjaival. Megunva elé léptem és segítettem neki.

- Tényleg sajnálom. – szabadkoztam. Nem bírtam elviselni, hogy nem szól hozzám – Ne haragudj. – néztem a szemeibe, amik az arcomra tapadtak.

Még mindig nem szólalt meg, csak elmosolyodott.

- Attól függ, mivel akarsz kiengesztelni...  – simított végig a vállamon.

- Majd megbeszéljük, de nem most. – toltam el magamtól. – Sietnem kell. – nyomtam egy gyors csókot a szájára majd faképnél hagyva átrohantam a szobámba.  

Még csak reggel hat óra volt. Kicibzároztam az egyik bőröndömet és elővettem egy farmert és egy sötétkék pólót amit úgy ítéltem, hogy megfelelő lesz az első munkanapomon. Még szerencse, hogy azelőtt összepakoltam, hogy rám talátak. Lehet, hogy butaságnak tűnik, de a történtek ellenére most még inkább szükségét éreztem, hogy munkába menjek. A tegnapi nap eseményei még mindig annyira valótlannak tűntek és én bele se akartam gondolni. Talán mivel az egész eddigi életem odaveszett ezért akartam a jövőmre koncentrálni. Megfésülködtem és végül egy fehér kendőt kötöttem a nyakamba hátha így nem fog alatta látszani a kötés. Bekapcsoltam a mobilom és zsebre téve kiléptem az ajtón. Pont szembetalálkoztam Elenával, aki épp hozzám készült.

- Jó reggelt. – mosolyogta. – Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Már jobban vagyok köszönöm. – mondtam. – Stefanékkal minden rendben? – érdeklődtem igyekezve megelőzni hasonló baklövést, amit már Bonnienál elkövettem.

- Azt mondta, hogy mindenki épségben visszaért. – mesélte. -  Mire a tűzoltók kivonultak Stefan azt mondta, hogy már minden testet sikerült elégetniük.

Mintha megérezte volna, hogy nem nagyon van ínyemre a storyzgatás témát váltott.

- Bonnie már lent van a konyhába. Nem vagy éhes? – kérdezte.

- Dehogynem. - vigyorogtam mivel tényleg nagyon rám fért már azt evés.

Mire leértünk Bonnie már meg is terített. Rám se nézett. Gondoltam, hogy kissé ideges lesz, de azt nem, hogy ennyire.

El is határoztam, hogy mindenképpen beszélni fogok vele. Jó alkalom is nyílt rá mikor Elena visszament az emeletre szólni a többieknek.

- Elmondod, hogy mi a baj? – kezdtem már előre félve a választól. Bonnie levette a tűzről a hatalmas adag sonkás tojást majd lecsapva az asztalra szembefordult velem.

- Miért pont Damon? – kérdezte villámló szemekkel. – Miért pont Damon, Lizi?

- Hogy micsoda? – néztem rá értetlenül.

- Gyűlölöm őt. – sziszegte a fogai között.  

- Mit ártott ő neked? – kérdeztem megkövültem. – Miért gyűlölöd ennyire?

- Gyűlölöm a vámpírokat, de Damon Salvatore a legkegyetlenebb és legönzőbb a világon. – hadarta. – Neki nem számítanak az emberek Lizi. Csak kihasznál mindenkit és mindent maga körül.

- De nem egyszer megmentetted. – céloztam a történetekre amiket Elenától hallottam. – Például a felvonulás után....

- Stefan miatt tettem. – mondta Bonnie. – De ha tehetném, én magam ölném meg Damont. – suttogta. – Nem fogom elmondani a többieknek, amit megtudtam, de azt tudnod kell, hogy tőlem ne várj többet. – fordult el a hűtő felé indulva.

Megkövülten álltam a konyha közepén az asztalra támaszkodva. Bonnie mondata visszhangzott a fejemben: „...ha tehetném, én magam ölném meg Damont.” Ez a nap is jól kezdődik.

Egész reggeli alatt a tegnapiakról szólt a társalgás. Stefan, Damon és a lányok is osztották azt a véleményt, hogy egy darabig mindenképpen lakjak itt. Legalább egy gonddal kevesebbet kell majd megoldanom.

- Mindenképpen bemész ma dolgozni? – kérdezte Elena. – Nem lenne jobb ha itthon maradnál? – próbálkozott.

- Nem bírnék tétlenül ülni. Azt lesz a legjobb, ha elfoglalom magam így legalább nem fogok agyalni a történeteken. – nevettem zavartam. Megértően bólintott.

- Majd Damon elkísér. – mondta Stefan. – Nekünk a suliba kell mennünk. - mondta majd fel is állt az asztaltól. – Hét óra múlt. Azt hiszem jobb lesz, ha indulunk. – intett a lányoknak.

Damonnal is indulni készültünk. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem fog kellemetlen helyzetbe hozni Will előtt. Ez a nap akkor már tényleg rémes lenne...