60♥

                        

60. Csipkerózsika

(Avenged Sevenfold - Seize the Day)

/Elena szemszög/

Ha hallotta is Jack szavait Damon, akkor sem adta jelét. Nem mozdult Lizit magához szorítva, ringatni kezdte mintha csak egy gyermek lett volna a karjaiban. Felnéztem Stefranra, de ő is csak a homlokát ráncolta értetlenül. Megfogtam Lizi kezét, de Damon ellökött tőle.
- Ne-merj-hozzáérni!!! - sziszegte a fogai között. - Nem tetteket már így is eleget? - ordította lehajtva a fejét. Nem mertem megszólalni. - A k*rva életbe... - túrt bele Damon a hajába, majd megsimította Lizi sápadt arcát. - Ne hagyj itt Angyal... - rázkódott meg a válla a szavakat suttogva. Megfagyott bennem a vér. Lizi lila ajkaira néztem majd lassan felállva a földről hátrálni kezdtem. Megértettem... Bonnie tanácstalanul mellém lépett mire én zavartan rázni kezdtem a fejem.
- Elena nyugodj meg. - lépett mellém bátorítóan. - Nem a te hibád. - szorította meg a kezem. - Lizi rendbejön... - suttogta mire leráztam magamról a szorítását.
- Nem... - ráztam meg a fejem. - Nem Bonnie... - zokogtam. - Semmi sem jön rendbe... - rogytam térdre a kezeimbe temetve az arcomat. Stefan rögtön átölelt és én remegve hozzábújtam. - Stefan... - suttogtam halkan. - Lizi...Lizi halott... - markoltam bele a pólójába menedéket keresve.
A csend lassan úszott be közénk, mint sötét hajó az esti vizekre. A fájdalom  és hiány amit éreztem teljesen elvakított. Nem szólt senki, de a könnyek kopogása a földön mégis ezer kétségbeesett kiáltással ért fel. Csak a szemem

sarkából láttam, ahogy Damon feláll Lizi testével a karjaiban és lassú botladozó léptekkel elindul a ház felé. Ahogy a kezeiben tartotta valahogy ő sem tűnt élőnek. Az arca kőmerevvé vált. Féltem. Féltem attól, hogy a jó rész ezúttal végleg meghalt benne. Istenem Lizi... Mikor felegyenesedtem Bonniehoz léptem, aki eddig Jack vállán zokogott.
- Nem hiszem el... - sírta miközben megöleltem. - Elena, nem lehet... - nézett a szemembe. Szótlenul nyeltem a könnyeimet. Túl közzeli volt. Túl valótlan. Mondtam volna azt Bonnienak, hogy én sem hiszem? Nem, nem hiszem Bonnie... tudom...
Hatalmas csörömpölés hallatszott. Ilyedtem fordult mindenki a ház felé, de már csak azt láttuk, hogy egy fa bútordarab ripityára törik a földön. Ordítás hallatszott. Damon kiáltása volt... Mintha csak egy farkas lett volna, aki

elhagyott szerelmét  holdat siratja. A tőr amit eddig a szívemben éreztem most a torkomnak szorult és alig engedett lelélegezni.
- Mi volt ez? - kérdeztem halkan Sterfan karjába kapaszkodva.
- Én azt hiszem pontosan tudom... - suttogta rekedtem Jack. Nem mondott többet és nem is hiszem, hogy képes lett volna rá. Hisz neki a lánya volt... És a baba... Nekem kellett volna meghalnom nem neki... ennek az egésznek nem így kellet volna, hogy lennie...
- Menjetek haza... - utasított Stefan. - Damon... - újabb zaj hallatszott az emelet felől. - Menjetek... - nézett rám bátorítóan majd elindult bátyja után Jackkel a nyomában. Mondanom se kell, hogy Bonnieval eszünk ágában sem volt menni. Bonni képes megvédeni minket Damontól. Legalább is azt hiszem.
Egymásra néztünk és elindultunk utánuk. Olyan hangosan beszéltek, hogy hallottuk minden szavukat.
-...Damon kérlek figyelj rám... - kezdte Stefan,de egy hangos puffanásból arra következtettem, hogy Damon nem igazán fontolta meg a kérését.
- Mondd Stefan... - hangzott fel Damon gúnyos hangja. - Milyen érzés? ordította el magát. - Milyen érzés gyilkosnak lenni? - kiabálta. - Elvettél tőlem mindent, amit csak lehetett, amiben hittem és amit szerettem. Mondd milyen érzés?
- Damon én... nem akartam... - szabadkozott Stefan.
- Miért tagadod le? - nevetett fel Damon. - Kezdettől fogva a halálát akartad... - jelentette ki mire teljesen elképedtem. Hogy micsoda? - Félsz bevallani Stefan? Félsz, hogy nem passzol bele a tökéletes színjátékodba? - lassan elkezdtem fölfelé osonni az emeletre. Már majdnem bent voltam a szobába, mikor Jack az utamat állta és megrázta a fejét jelezve, hogy jobb, ha most kint maradunk. - Félsz, hogy megtudják, hogy milyen is vagy valójában? - sziszegte Damon a fogai között.
- Mit akarsz mit tegyek? - hallottam Stefan kétségbeesett hangját. - Mit tegyek? - kiabált most már ő is.
- Dögölj meg! - hangzott a tömör felelet. - Dögölj meg!!! - csapódott valami üvegtárgy a falnak darabokra törve, mire

ijedtem összerezzentem. Hirtelen csend lett. Csak feldúlt fújtatás hallatszott a lélegzetvételeik nyomán. Majd egy test a falnak csapódott.
- Vagy én öllek meg... - hallottam Damon hangját, majd a következő pillanatban a hangjuk szokatlanul távolinak kezdett csengeni és, egy újabb csörömpölés következett. Majd tompa puffanások. Jack berohant a szobába, de ugyanazzal a lendülettel ki is fordult onnan és lefelé kezdett rohanni a lépcsőn.
- Bonnie bement a szobába és én is követtem. Lizi teste az ágyon hevert mozdulatlanul, de a szoba többi része csatatérre emlékeztetett. Mindenhol törött bútorok és italosüvegek hevertek. Damon és Stefan az ablakon távozhattak. Egy utolsó pillantás után mi is a többiek után indultunk. Mikor ki akartam lépni a szabadba Bonnie nem jött utánam.
- Megnézem, hogy vannak. - suttogta a dolgozó felé mutatva. Bólintottam, majd kiléptem az ajtón. Lehet, hogy nem teljesen normális, de azt vártam, hogy valaki bekiabálja, hogy "Április bolondja!" és minden ott folytatódik, ahol

napokkal ezelőtt abbamaradt. Még nem tudtam feldolgozni a történteket...
A fiúkat az ablak alatt találtam. Ijesztő volt... A kiabálásaik a lassan összeszabdalt ingük, ahogy Damon marta őket ahol csak érte. Inkább hasonlítottak ketrecben harcoló vadállatokra, mint emberekre... vagy akár vámpírokra... Bár Stefan és Jack ketten volt Damon ellen

egy percig se nyugodtam meg. A számbeli fölény semmisnek tűnt Damon dühével szemben. Féltettem Stefant és azt hiszem, hogy okom is volt rá...
Mielőtt még észrevehettek volna egy fekete kocsi állt meg a ház előtt. Damon azonnal megindult a kocsi felé. Nagyot dobbant a szívem mikor a hátsó ajtón Jeremy szállt ki.
- Jeremy! - kiáltottam megindulva felé, de Jack utamat állta. Damon viszont Jeremy felé fordult. Fogalmam sem volt, hogy mire készül. Felsikoltottam, mikor megragadta az öcsémet és elhajította nekicsapva a kocsi szélvédőjének ami azonnal berepedt.
- Damon ne csináld... - lépett mögé Stefan, de ekkor egy férfi szállt ki a vezető ülésről.
- A gazdám ezzel teljesítettnek tekinti az alkut. - igazította meg az öltönyét.
- Ki a maga gazdája? - csikorgatta a fogait Damon. - Miről beszél? - tett egy fenyegető lépést felé.
- Elijah úr megtette amit ígért. - mondta kimértem. - Életért - nézett Damonra. - életet... - húzta el a száját.
- Úgy van... - emelte fel a fejét Damon és megragadt a férfit a nyakánál fogva.
- Csináljatok már valamit! - néztem kétségbeesetten Jackre, de se ő sem Stefan nem mozdult. Ijedtem kaptam vissza a tekintetem egy reccsenésre a kocsi irányából. Már késő volt. Damon kirántotta a gerinc oszlopát a gyomrán keresztül. Undorodva elfordítottam a fejem.. Még mindig nem szoktam meg a mindent beterítő vér látványát. Miután a test rongybabaként a földnek csapódott megint csend lett. Csak Jeremy nyögései törték meg ezt, ahogy

megpróbált levakaródni a kocsiról. Szerettem volna minél távolabb tudni őt Damontól, de Jack olyan erősen szorította a kezemet, hogy tudtam nem engedne a közelükbe. Damon szembefordult velünk. Megijesztett az elkeseredés és a kín, amit a szemében láttam. A ruháját borító vértől úgy nézett ki mintha csak egy horrorfilmből lépett volna elő. De nem Jeremy felé fordult. Egy másodperc töredékéig várt majd megragadta Stefan torkát. Kapálózva igyekeztem kitépni a karomat Jackéből, de nem engedett.
- Ne, Stefan... - kiáltottam, de még én is tudtam, hogy felesleges. Stefan nem védekezett és pontosan tudtam, hogy miért. Ő is ugyanezt érzi. Úgy érzi megérdemelné a halált. A bűntudat engem is gyötört, de ennek ellenére nem

bírtam még a gondolatát sem elviselni, hogy elveszíthetem őt. Sírva próbáltam szabadulni, de egyszer csak vége lett. Damon a földre rogyott a fájdalomtól kezeit a fejéhez szorítva.
- Stefan! - kiáltottam majd miután Jack elengedett odarohantam hozzá. Bonnie az ajtóban állt, de most egy pillantásra se méltattam. Stefan szorosan magához ölelt. Olyan szorosan tartott, hogy majdnem összeroppantotta a csontjaimat. Ajkait a homlokomhoz nyomta és egy keserű csókot lehelt rá. A mellkasára hajtottam a fejem. Damon a földön feküdt az eget bámulva. Bonnie már levette róla a rontást, de nem támadott megint. Mintha ez a kis fájdalom észhez térítette volna... Jack mellette állt ugrásra készen, de egyenlőre nem éreztem veszélyesnek...
- Mi a fene volt ez? - kérdezte Jeremy közelebb lépve a hátát masszírozva. Elszakadtam Stefantól és végül magamhoz szorítottam az öcsémet.
- Minden rendben? - kérdeztem megtapogatva az arcát.
- Nem. - tolta el a kezem. - Mi folyik itt? - tárta szét a karját.
Tudom, hogy mit kellett volna mondanom, de nem voltam képes megtenni. Tudtam, hogy Lizi meghalt, de nem bírtam kimondani. Olyan érzés volt mintha csak hazudni akarnék. Nem éreztem igaznak...
- Lizi meghalt... - suttogta végül Sefan helyettem. Lesütöttem a szemem, de még így is láttam, hogy Jeremy hátrálni kezd.
- Nem. - jelentette ki határozottan.
- Jeremy... - fogtam meg a kezét, de ő elrántotta előlem.
- Nem... Úgy értem... - nyelt egyet. - Hogy én hallottam, hogy beszél Elijahkal ez az ember és - ráncolta össze a szemöldökét a földön fekvő maradványaira mutatva. - Nem tudták, hogy hallom és valami méregről beszéltek, de... - nem tudta folytatni mert Damon keze a nyakán meggátolta ebben. Ennyit Jack éberségéről.
- Beszélj!!! - passzírozta a kocsihoz.
- Azt....mondták, ho... hogy... - Damon belátta, hogy így nem nagyon fog többet megtudni így elengedte véres nyomot hagyva Jeremy torkán. Köhögve igyekezett levegőhöz jutni.
- Azt mondták, hogy... - lihegett. - Csipkerózsikalének nevezték... - nézett körbe. Damon megragadt mindkét vállát.
- Mondj el mindent... - kapaszkodott Jeremybe. - Mit hallottál még? - váltott egyre sürgetőbbé a hangja.
- Csak ennyit... - suttogta Jeremy. - Még egy nevet említettek, de azt már nem értettem.
- Milyen nevet? - kérdeztük szinte egyszerre.
- Greta... - nézett Damon szemébe. - Azt hiszem...
A szám elé kaptam a kezem. Ezek szerint Lizi...
- Bonnie! - kiáltott fel Damon elengedve Jeremyt, de Bonnie ekkor már nem volt az ajtóban. Damon rohanni kezdett a ház

felé.
Nem követtük rögtön. Stefan és Jack még kérdezett valamit Elijahról, de én már nem tudtam rá odafigyelni. Végül mi is bementünk. Az emelet felől jöttek a hangok. Most már tényleg nem tudtam, hogy mit is gondoljak. Damon szobájában találtunk rájuk. Damon feltérdelt az ágyra Lizi mellé még Bonnie válaszát várta. Mindenki viszafojtotta a lélegzetét. Bonnie

megfogta Lizi kezét.
- Mondd már! - sürgette Damon. - Életben van? - meredt barátnőmre.
- Igen. - engedte el Bonnie Lizit. - Nem lélegzik, de... - meredt Damonra. - Nem érzem halottnak...