59♥

Ezt a fejezetet Ginewra-nak ajánlom (http://ginewra-crazylove.blogspot.com/), akinek ezúton szeretném megköszönni a díjat és a kedves szavakat!!!!!  Ha nem ez lett volna a szavazás vége hálából neked akkor is Elena szemszöget csináltam volna...

59. Meghalni...

( Angie Aparo- Wonderland )

- Hogy micsoda? - kérdeztem hitetlenkedve. - Azt akarja mondani, hogy ez valami méreg? - vettem kezembe az üveget.
- Úgy is mondhatjuk. - mosolygott tovább. - Ha ezt megiszod nincs ember, boszorkány sem vámpír, aki megmondaná, hogy valójában életben vagy. - Vagytok. - tette hozzá a poharáért nyúlva.
- Honnan tudta? - néztem rá kérdően. - Hogy én...
- Még rengeteg mindent nem tudsz a vámpírokról. - intett le. - Kezdjük mondjuk azzal, hogy bármily természet feletti hatalommal is bírnak, akkor sincs két szívük. - sóhajtott.
- De ha ezt megiszom, akkor...
- Semmi bajod nem lesz tőle. - jelentette ki. - A hatása pontosan tizenkét óráig tart. Gyakorlatilag fél napig halott leszel azoknak, akiket szeretsz. - húzta el a száját.
- Az nem lehet. Ezt le kell mondanom nekik. - rökönyödtem meg. - Fogalma sincs, hogy mit okoznék ha hallgatnék róla. - meredtem rá. És még csak nem is hazudtam. Bele se akarnék gondolni, hogy mi történne. És akkor persze még Damonról nem is szóltam. Tudom, hogy megváltozott, de abban egy percig sem kételkednék, hogy akár a saját testvére torkát is kitépné, ha arról lenne szó, hogy köze volt a halálomhoz. Hát még a többiekét...
- Ha nem tartod titokban a dolgot, akkor Greta rá fog jönni. - Ezt te is tudod. - bólintott.
- Miért bíznék magában? - ráncoltam össze a szemöldököm. - Miért higgyem el amiket itt összehordott? - tettem vissza a fiolát a dobozába.
- Ha másért nem is hát bízz bennem azért mert én is bízom benned. - mondta. - Segítek neked pedig lehet, hogy nem is tudsz semmit Klausról. - tagolta. - Csak remélhetjük, hogy a másik is... tisztességes. - húzta ki magát. Nem fejtettem ki, hogy mit gondolok a vámpírok tisztességéről, bár azt hiszem rá lehetett írva az arcomra. Tisztesség, bizalom... Túl nagy szavak még az ő szájából is.
- Dönts! - szólított fel oszlatva a beállt csendet, mire összerezzentem. - Ha úgy döntöttél még élnél pár évet akkor fogadd el a segítségem. - Ha nem... távozz. - mutatott az ajtó felé.
- Mi lesz Jeremyvel? - sütöttem le a szemem. - Ha elfogadom az ajánlatát szabadon engedi? - néztem fel. Nem mondott semmit csak bólintott.
- Adja a szavát. - igyekezetem megkeményíteni a vonásaimat. - Ígérje meg, hogy elengedi. - suttogtam.
- Ígérem. - mondta. - Bár ha jól tudom nem bízol a vámpírokban.
- De a becsület más kérdés mint a bizalom. - jelentettem ki. Ismét az üveg után nyúltam, de ezúttal a zsebembe süllyesztettem. - Indulhatunk. - néztem rá mintegy beleegyezően.
Megigazította a zakóját a tükör előtt és elővett egy mobil telefont. Rövid beszélgetés következett, amit bármennyire is akartam nem értettem, majd hozzám fordult:
- Az ígéretemet teljesítettem. - jelentette ki. - A kocsi a ház előtt áll. - intett maga elé, már-már lovagiasan.
A fekete sötétített üvegek között kezdett körvonalazódni előttem, hogy jelenleg egy gigantikus méretű lavinát készülök elindítani, ami akár engem is elsodorhat majd. Szívderítő...
- Senki nem fogja elhinni, hogy öngyilkos lettem. - ráztam a fejem mikor már beült mellém. - Nem fogják elhinni... - bizonygattam inkább remélve mintsem. teljes bizonysággal.
- Ki mondta, hogy bárkinek is azt kell majd hinnie? - indította be a motort. - Az általános vélemény szerint én öllek majd meg. - vigyorodott el nem mondhatnám, hogy bizalom gerjesztően. - Így már hihetőbb lesz. - tette hozzá szinte feleslegesen. - Mielőtt kiszállsz a kocsiból idd meg a szert. - utasított. - Azt fogják hinni, hogy én tettem. - húzta el a száját.
Nem szóltunk többet. Felesleges lett volna időt kérnem, bár mindent megadtam volna azért, hogy valaki közbeszóljon és megakadályozza azt, amit éppen tenni készülök. Nem jött senki. Milyen meglepő...
Alig merültem bele a gondolataimba máris lassítani kezdtünk. Megérkeztünk a Salvatore házhoz. A szívem lassan felkúszott a torkomba és ott dobogott tovább. A fék hangjára pedig azt hittem nem kell már a lötyi mert meg is áll. Elijah leállította a motort és várakozóan felém fordult. Elővettem az üveget.
- Tizenkét óra. - ismételte. - Nem több. - mondta. - Idd ki. - utasított. Én pedig engedelmeskedtem...
Nem volt semmi íze a folyadéknak, ami a torkomba jutott. Mintha vizet ittam volna. Egy utolsó kétségekkel teli pillantás után kiszálltam a kocsiból. Elijah azonnal elhajtott. Vártam a hatást, de egyenlőre semmit nem éreztem. Elindultam a ház felé. Három lépés után azonban úgy éreztem minden erő kiszállt a lábaimból. Az ablakból észrevehettek mert Elena megjelent az ajtóba és felém indult. Még egy lépés. Inkább csak tántorgás... Úgy éreztem mintha ólmot öntöttek volna a végtagjaimba. Minden lelassult. Csak elmosódottan érzékeltem, ahogy Elena rohanni kezd felém. Több alakot is láttam, de egyiket se ismertem fel. Térdre akartam rogyni, de tudom ostobán hangzik, nem engedelmeskedtek a lábaim. Végül mégis behajlott a térdem, de valaki megakadályozta, hogy a földbe ütközzek. Forgott körülöttem minden, de tudtam, hogy nem Elena volt az, aki a lábára fektetett. Gyengéd kezek simítottak végig az arcomon. Távolból fojtott kiabálás foszlányai jutottak a fülembe, de nem értettem a szavakat.
- Da...mon... - akartam szólítani, de alig jött ki hang a torkomon. Nem hallottam a szavait csak azt éreztem, hogy magához szorít.
- Saj... sajnálom... - köhögtem lehunyva a szemem. Elaludtam. Magával ragadott valami sötét és csábító álom, ami tudtam, hogy sokáig nem enged majd szabadulnom...


/Elena szemszög/


Tudtam, hogy Lizi nem teljesen normális. Mióta Damonnnal van ezzel teljesen tisztában vagyok, de amit ma tett azzal mégis nagy meglepetést okozott. Remegve igyekeztem leparkolni a kocsit. Nem szoktam hagyni, hogy mások áldozatokat vállaljanak értem főleg nem az öcsémért, de most mégis otthagytam. Otthagytam... Kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtaját. Féltem belépni a házba. Nem csak azért mert rossz érzéseim voltak az ügy sikerességét tekintve, hanem még azért is mert éreztem, hogy nem leszek képes a többiek szemébe nézni. Jézusom mit csináltam... Hagytam, hogy egy terhes lány, aki történetesen az egyik legjobb barátnőm is kockáztassa az életét. Meg sem próbáltam megakadályozni...
- Elena! - szalad elém Bonnie. - Gyere! - ragadta meg a kezemet. Csak ekkor vettem észre, hogy csupa vér a ruhája.
- Mi történt? - suttogtam ledöbbenve, hagyva, hogy magával vonszoljon.
- Will és Alaric megsérült. - hadarta. - Stefan és Jack a pincében vannak Damonnal, aki... - csuklott el a hangja. - ...még sosem láttam ilyennek. - engedett el átrohanva a nappalin a dolgozószoba felé. Utána indultam, de de az ordibálás, ami az alagsorból érkezett megállított.
- Siess már! - kiálltott vissza Bonnie, mikor észrevette, hogy már nem követem. Ő már bement a szobába, mikor az ajtóhoz érkeztem. Hátrahőköltem, amint benyitva megláttam az egyik fotelben ájultam fekvő Willt.
- Vele minden rendben lesz... - Bizonygatta Bonnie meglehetősen hisztérikus hangon. - Alaric viszont nem néz ki ilyen jól. - térdelt le a kanapé mellett, amire Alaricet fektette. Mármint, ami megmaradt belőle. Lassan léptem melléjük. A jobb karja szörnyű állapotban volt. A fején lévő sebből pedig még mindig folyt a vér Bonnie szánalmasnak tűnő kötései ellenére is.
- Bonnie. - nyeltem egy nagyot. - Kérlek mondd meg, hogy mi történt itt! - fakadtam ki mellé rogyva.
- Szorítsd meg a kötést a kezén. - utasított pillanatnyilag figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. Talán nem is baj. Úgy se hiszem, hogy tudtam volna figyelni attól az erős hányingertől, ami elfogott mikor levettem a gézdarabot Alaric karjáról. Olyan volt mintha szabályosan lenyúzták volna a bőrt róla.
- Mikor Damon rájött, hogy Lizi elment - kezdett bele Bonnie. - és, hogy Stefan és Jack mire készül teljesen elborult az agya... - szipogta. - Will és Alaric állt hozzá legközelebb. Willt ellökte és a szekrénynek csapódott, de Ricet a karjánál fogva ragadta meg mikor győzködni próbálta. - sütötte le a szemét. - Szörnyű volt... - törölte ki a könnyeket a szeméből. - A fejét az asztalba verte majd áthajította a szobán. - mosta ki a rongyot amivel a sebeit tisztogatta egy tálba, amiben a vizet már vörösre festette a vér. - Damon annyira tombolt, hogy csak úgy tudták megfékezni, hogy vérbénát adtak neki. - nézett rám. - Mondanom se kell, hogy szinte immunis rá. Épp csak addig volt eszméletlen míg levitték. - intett a pince felé. - Azóta így tombol. Kitudja meddig tudják még lent tartani. - törölte meg a kezét. - Elena én nem tudom, hogy miért kellett Damont bezárni. - állt fel a már leápolt Alaric mellől. - Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki ez az őrültség. - emelte fel védekezően a kezeit mikor megláttam, hogy közbe akarok szólni. - Nagyon jól tudod, hogy mi a véleményem Damonról. De Lizi mellet szerintem kezdett megváltozni. - nyelt egy nagyot. - Ezzel viszont minden jelenlevő elvágta magát nála és megint csak pusztítani fog. - mondta ki azt amit már magamtól is tudtam. - Nézd meg mit tett a legjobb barátjával! - mutatott Alaric felé. - És Will... Fogta meg a fotelben fekvő kedvese kezét. Bonnie gyengéd arckifejezése, amivel szerelmére nézett a már így is marcangoló lelkiismeretfurdalásomat valódi kínná változtatta.
Nem szóltam semmit míg az ő sérüléseit is ellátta. Most gondoltam csak bele, hogy mit érezhet most Damon. Gyűlöltem magam. Remélem Lizi hamar visszajön Jeremyvel. Ha valami baj lesz Damon gyilkolni fog gondolkodás nélkül... efelől nincs kétségem. Hatalmasat dobbant a szíven mikor meghallottam, hogy egy kocsi áll meg a ház előtt. Felpattantam és kirohantam az előszoba ablakhoz. 
- Visszajött. - kiáltottam le a pince lejáróba majd elindultam Lizi elé. Valami nem stimmelt. Egy tántorgó lépés után Lizi megállt és nem közelített tovább Futni kezdtem felé. Lábdobogásokat hallottam magam mögül majd megláttam egy elmosódott alakot aki félrelökött. Elekadt a lélegzetem mikor észrevettem, hogy Lizi lába megbicsaklik... A szám elé kaptam a kezem, de szerencsére Damon még időben elkapta. Melléjük térdeltem.
- Lizi! - szólongatta Damon, de ő nem válaszolt. A térdeire fektette és végigsimított a sápadt arcán. Jack Stefan és a Bonnie is körénk gyűltek, de Damon már, már kétségbeesett kiáltásain kívül senki nem szólt egy szót sem.
- Da...mon... - rebegte Lizi, mire ő megfogta a kezeit és megszorította.
- Itt vagyon Angyal hallod? - hajolt közelebb hozzá. Tanácstalanul néztem fel a többiekre, de ők is hasonlóképpen ledöbbentek.
- Saj... sajnálom... - köhögte Lizi majd lehunyta a szemét.
- Lizi!...Lizi!... - szólogatta Damon, de mikor a tarkójára tette a kezét, hogy a karjaiba vegye a maradék szín is kifutott az arcából. - Nem... - suttogta megsemmisültem. - Az nem lehet... - szorította Lizit magához.
- Damon hozd be várjuk meg míg magához tér. - mondta Jack, de Damon nem mozdult. Lehajtotta a fejét, így rajtam kívül senki nem vette észre, hogy könnyek folynak végig az arcán...