36♥

36. Kétségek között

Meghatottan néztem végig a társaságon. Ha tényleg őszinte akarok lenni, még én se értettem, hogy miért akarnak ennyire segíteni Damonnak, de hálás voltam nekik. Mérhetetlenül hálás.
- De hát Will... - kezdetem volna a legzavarosabb dologgal, de Bonnie félbeszakított.
- Már majdnem mindent tud. - mosolyogta mellé lépve. - És szükségünk van a segítségére. - mondta a vállára téve a kezét.
- Tehát elmondtátok neki... - emésztgettem magamban a hallottakat. - A...
- A vámpírokat, a boszorkányokat, és azt, hogy igazából a Salvatore család lényegében a rokonom? - Igen... - sorolta Will az ujjain számolva majd leült vagy inkább rogyott az egyik fotelba. Ahogy láttam eléggé megviselték a hallottak. Nem csodálom. Még én is nehezen igazodom el a dolgok között.
- És Caroline? - néztem Elenára. Nem nagyon értettem, hogy egy szőke cicababa miben lehet a segítségünkre. Szerintem leolvashatta a gondolataimat az arcomról mert felvonta a szemöldökét és összeszűkültek a szemei.
- A helyzet az, hogy nem árt még egy vámpír a csapatba. - mondta Elena. Nem állítom, hogy nem döbbentem le. Bár ha belegondolok kevés olyan dolog volt ami mostanság még képes volt igazán megdöbbenteni.
- Bizony. - mosolygott az érintett. - De ez most nem érdekes. - rázta meg a fejét mintha egy kicsit elkalandozott volna. - Na, Stefan? Miért is csődítettél minket ide?
Stefan és Alaric ismertették tervüket ami valahogy a következőképpen festett:
Mivel pontosan nem tudták, hogy hol is van a ház ahova feltételeztük, hogy Damont vitték ezért csapatokban oszolva kell majd átfésülnünk azt a két kilométeres területet amit az elmondásom alapján jelöltek ki. Alaric egy csomó fegyvert hozott ami közül úgy fél óra válogatás után mindenkinek sikerült megfelelőt találni. A csapat osztás egy kicsivel talán nehezebben ment mivel Stefan elképzelései senkinek az ízlését nem elégítették ki. Végül mielőtt még egymásnak estünk volna Bonnie tette a dolgokat helyre. Az én helyzetem úgy festett, hogy Caroline és Will jött velem egy kocsival míg Bonnie, Elena és Alaric egy másikkal és persze a Stefan és Jeremy páros se maradhatott el. Na nem mintha én teljesen elégedett lettem volna Carolinenal, de eszem ágába se volt tovább húzni az időt. Felrohantam az emeletre a medálomért meg a kabátomért és már rohantunk is a kocsikhoz. Az elképzeléseink szerint ha Stefan és Caroline esetleg nem lesz képes bejutni a házba akkor Will, Jeremy és Alaric feladata lesz előkeríteni az emberünket. Márpedig ha ezt a problémát sikerül majd elhárítanunk akkor jöhet Damon megkeresése és persze Bonnie varázslata amivel kinyírhatjuk a rohadékokat. Feltéve persze ha Damon még életben van. Feltéve, hogy sikerül ez az őrültség és persze, hogy egyáltalán túlélem. Túléljük.
Már teljesen világos volt mikor a benzinkúthoz értünk. Nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, hogy a szívem a torkomban dobogott. És sajnos ezen az sem segített, hogy Caroline a kocsiút alatt szinte minden percben megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Milyen kérdés ez? Hát persze, hogy semmi sincs rendben...
- Itt menj még lejjebb az út mentén. - mondtam Willnek mikor le akart ide parkolni. - Az út mentén sétáltam még sokáig. - tettem hozzá mire bólintott.
Végül lehúzódtunk az út szélére. A többiek mentek tovább és lejjebb parkoltak le, hogy szétszóródhassunk. Mindenki feszült volt és szótlan. Titkon örültem neki, hogy nem kell beszélnem mert nagyon is közel álltam a végső ideg összeomláshoz. Ahogy beljebb haladtunk a fák között egyre rosszabb érzés kerített hatalmába. Minden egyes lépéssel erősödött bennem és lassan teljesen elhatalmasodott.
- Remélem mihamarabb odaérünk. - suttogtam magam elé, de nem elég halkan mert Caroline meghallotta.
- Én a helyedben nem aggódnék. Ha már ennyit vártak a bosszúra akkor szerintem biztos kiélvezik. - vonta meg a vállát, amitől legszívesebben nekiugrottam volna. Nagy levegő be még nagyobb ki...
- Tulajdonképpen mi is az amit keresünk? - kérdezte Will közben épp egy nagyobb ágat tört le,ami teljesen elállta előlünk a kilátást és az utat.
- Pont ezt. - dermedtem le magam elé mutatva. A bokrokon és gallyakon át lassan egy ház körvonalai kezdetek látszani. Hirtelen mintha a fejem teljesen kiürült volna minden elővigyázatosságomat sutba dobva rohanni kezdtem szlalomozva a fák között.
- Lizi várj! - suttogta utánam Caroline. Nem nagyon reagáltam le, de sajnos elfeledkeztem róla, hogy sajnos a vámpírok gyorsabbak mint az emberek. A következő pillanatban a nyakamnál foga az egyik fának szorított.
- Na idefigyelj kislány. - kezdte. - Megígértem Elenáéknak, hogy lehetőleg egyben viszlek vissza úgyhogy állítsd le magad és maradj hátra. - mondta végre levéve a karját a torkomtól.
- De...
- Nem, nem, nem, nem. Nem érdekel, a kis szív szerelmed, sem a kifogásaid. - hadarta. - Mi bemegyünk, de te itt maradsz. - olyan megvetően néztem rá amennyire csak tőlem tellett. - Akkor ezt megbeszéltük. - mosolyodott el, és intve Willnek elindultak elöl. Igen azt hiszem, hogy tényleg meg fogom tépni. De hát mit is mondott? A kis szív szerelmem? Na jó azt hiszem ez még ráér. Eszem ágába sem volt kimaradni ebből, de úgy döntöttem egyenlőre még nem ellenkezem. Volt egy olyan érzésem, hogy csak rontanék a helyzeten.
Nagyon lassan haladtunk ami nem nagyon tetszett, de nem akartam, hogy még tovább tétovázzunk. Will telefonált Bonniéknak, hogy megtaláltunk a házat míg mi Caroline-al szemügyre vettük az épületet. Valami mozgás volt a bejáratnál és sajnos nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyien lehetnek odabent.
- Szerencsére a nagy részük nem képes a napon járni. - vigyorgott Caroline. Aztán az arcára fagyott a vigyor és teljesen megmerevedett. - Valaki jár erre. - ráncolta össze a szemöldökét. Még a lélegzetem is visszafojtottam, de mint kiderült feleslegesen. Nem sokkal ez után ugyanis Stefan és Jeremy tűnt fel a sűrűből.
- A többiek szembe vannak. - mondta a tisztás túloldalára mutatva. - Bonnienak kint kell maradni az kis magánszáma miatt. - mondta. - Itt minden rendben? - nézett inkább Willre és rám mint Carolinra, de mindhárman bólintottunk.
- Akkor menjünk. - mondta Jeremy és az egyik fegyverét elővéve megindult a ház felé nyomába a fiúkkal. Már épp indultam volna mikor Caroline megragadott karomnál fogva.
- Azt mondtam, hogy maradsz! - nézett fenyegetően majd a többiek után ment. Ahogy láttam Alaric is csatlakozott hozzájuk. Bármennyire is ésszerűnek tűnt, hogy maradjak távol a dolgoktól képtelen voltam egy helyben ülni. Halkan elindultam a ház körül ügyelve arra, hogy rejtve maradjak.
A bedeszkázott ablakokon keresztül nem láthattam, hogy mi van odabent, de találtam egy hátsó bejáratot. Senki nem volt az ajtónál így egy nagy levegőt vettem és legyűrve a mindössze pár méter távolságot az ajtóhoz szaladtam. Lenyomtam a kilincset ami nagy meglepetésemre nyitva volt. Nem sokat tétováztam hanem egyből benyitottam. Egy hosszú folyosóra nyílott az ajtó. Nagyon sötét volt odabent szinte alig láttam valamit. Mindössze a folyosó végén világított valami lámpaféle ami az üveg ajtón átlátszott. Amint egyre beljebb kerültem megcsapta az orromat a korom és a halvány füst szag ami átjárta a levegőt. Végre ráismertem, hogy erre lehet az a szoba amit felgyújtottam.
Lassan haladtam, hogy a korhadt fa padlón ne csapjak zajt, de azért elővettem a pisztolyt amit Alaric adott. Mikor eljutottam a fényforráshoz végre szét tudtam nézni magam körül. Minden hol körülöttem lábnyomok voltak a hamun. Így legalább nem fog feltűnni, hogy itt jártam.
- Mindjárt jövök... - hallottam majd egy ajtócsapódás után valaki errefelé indult. Pont befértem az ajtó mögé így mivel nem gyújtott lámpát sikerült meglapulnom. Benyitott az egyik szobába aztán egyszer csak csend lett. Sokáig vártam majd lassan a férfi után osontam.
A szívem a torkomban dobogott mikor belestem a szobába, de odabent nem láttam senkit. Elővettem a telefonom, hogy hátha meg tudom világítani, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. A szobából nyílt egy másik ajtó is bár ez az előzővel ellentétben tömörfa volt és erős vaspántok tartották a helyén.
A szoba be volt bútorozva így elbújtam míg ki nem jön onnan. Nem tudtam, hogy hova vezet ez az ajtó, de ha Damon van odaát ha nem, akkor is meg fogom tudni.
Az ajtó olyan vastag volt, hogy semmilyen hang nem szűrődött át így összerezzentem mikor hirtelen kinyílt és kilépett az az alak. Szerencsére meg sem fordult a fejében, hogy nincs egyedül így hamar kiment. Nem zárta be ami kapóra jött. Az ajtó mögött egy sötét lépcsősor vezetett lefelé. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de még így is percekig tartott még leértem.
Odalent nedves és állott volt a levegő, de talán egy kicsivel már világosabb volt mivel a folyosón elvétve világított egy-egy fáklya.
Az utolsó lépcsőfokon és alatta valami szalma volt ami iszonyatos bűzt árasztott. Valami víz is lehetett a közelben mert hallatszott, ahogy a cseppek kopognak a kövön. Beljebb mentem. A hely ahová kerültem valami középkori zárkára emlékeztetett. Az egész ház alatt futhattak a járatok mert az út hamar elkanyarodott. Ami a legjobban megrémített az az volt, hogy semmi mozgás vagy hang nem hallatszott. Semmi. Ha Damon itt van akkor... nem akartam ilyeneken gondolkodni. Minden ajtón sorra benéztem, a rácsokon, de egyikben sem láttam semmit. Aztán mégis feltűnt valami. Az egyik ajtón a többivel ellentétben egy vadonatúj lakat lógott. Sietve benéztem, de azonnal hátra is hőköltem. A padlót és a szalmát mindenhol vér borított. És a az úgymond cella közepén ott volt Damon vastag láncokkal egy székhez kötözve teljesen eszméletlenül. Vagy talán már halottan...