35♥

35. What'll it be?

A hiány kegyetlenül kiszakított egy részt belőlem. Igen azt hiszem ez a legjobb szó rá. Kiszakított. A tátongó seb helye annyira sajgott, hogy minden eltompult mellette. Az eddig talán már a barátaimnak tartott emberek suttogása, a gyengéd karok, amik félve felsegítettek a földről mind semmisnek tűntek. Semminek. A semmi kezdte el kitölteni az ürességet bennem. Ordítani akartam és kapálózni, Damon után futni vagy csak bosszú állni azokon akik engedték, hogy elmenjen, de a karjaim erőtlenül lógtak a testem mellett. Hiszen már mindegy is. Minden mindegy. Már elment. Ez a gondolat lüktetett fájó tagjaimban a lassan felemésztő tűz mellett.
- Hiszen te reszketsz. - lépett mellém Elena a homlokomra téve a kezét. - Lázas vagy. - állapította meg.
- Menjünk be. - intett Jeremy a ház felé és elindult a fiúkkal míg a lányok engem támogattak.
Egyikük sem szólt egy szót sem mintha pontosan tudnák, hogy mit is érzek most. De nem tudhatják. Egyikük sem tudhatja. Teljesen felfordult a gyomrom. Amint beértünk a házba rögtön a fürdő felé vettem az irányt. Annyira szédültem, hogy csodálkoztam, hogy végül sikerült időben beérnem és nem hánytam össze az előszobát.
- Minden rendben? - kopogott Bonnie az ajtón. - Bemehetek? - tétovázott. Nem szóltam semmit, de gondoltam, hogy nem fog kinn maradni. Hátrafogva a hajam mellém guggolt. - Sajnálom. - mondta. Ennyi tellett tőle. Ha nem tudtam volna, hogy mennyire utálja Damont akkor még el is hittem volna.
- Nem hiszem. - suttogtam egy mély lélegzetet véve és az öblítő gomb megnyomása után felálltam a földről. - Hisz ezt akartátok nem? Nem számít, hogy miken megy keresztül vagy hogy él vagy nem. - támaszkodtam a csapba, hogy el ne essek. Megnyitottam a vizet és megmostam az arcomat. Jól esett egy kis hideg bár ez koránt sem hűtött le teljesen.
- Stefan és a fiúk meg fogják találni a megoldást. - fogta meg a vállamat. - És bár tudom miket mondtam és, hogy miket gondolsz a többiekről - mondta. - Hidd el senki nem akarja, hogy Damonnak baja essen. - bizonygatta. Lehunytam a szemem és próbáltam összeszedni magam.
Nem szóltunk egymáshoz még visszaértünk a nappaliba és végre le nem ültem a kanapéra.
- Jobban vagy egy kicsit? - kérdezte Elena inkább Bonnietól várva a választ mint tőlem. Fáradtan bólintottam. Tényleg elfáradtam, de tudtam, hogy most úgysem bírnék aludni.
- Tessék. - nyújtott felém egy pohár italt Jeremy. - Szerintem jól fog esni. - mosolygott rám bátorítóan. Hálás voltam neki. Leginkább csak azért mert nem ismertem annyira, hogy elítéljem őt mint a többieket.
- Köszönöm. - motyogtam és egy hajtásra legyűrtem a whiskit amit hozott. - És most mihez kezdünk? - tettem fel a leginkább foglalkoztató kérdést. Vártam a válaszukat, de csak ideges pillantásokat váltottak egymással.
- Az igazság az...- kezdte Jeremy, de Elena gyilkos pillantása belé fojtotta a szót.
- Stefanéknak van egy terve. - fejezte be végül Bonnie. Nagyot dobbant a szívem mikor ezt meghallottam.
- Vagyis? - fordultam Elena felé. - Egyáltalán hol vannak? - ébredt fel bennem a gyanú mivel a két jómadár Alaric és Stefan mióta bejöttünk nyomtalanul eltűnt.
- Elmentek valakikért akik remélhetőleg a segítségünkre lesznek. - sütötte le a szemét. Nagyon sunyítottak valamit ami egyre inkább nyugtalanított. Mindenképpen olyanokról valakiről lehet szó akiket semmiképpen nem akarnék belevonni a dolgokba. Kezd nagyon rossz előérzetem lenni. Nagyon, nagyon rossz előérzetem...
- Minden esetre örülök, hogy nem esett bajod. - mosolyogta Elena. - Damon miatt meg ne emészd magad. Nem a te hibád, hogy ez történt. Ez az ő döntése volt. - mondta. Elena és az ő naivsága. Azért kíváncsi lenné, hogy ő mit is szólna, ha Stefan ment volna el gyakorlatilag meghalni. Na jó azzal tisztában vagyok, hogy Elena nem tudja, hogy mi is van köztünk valójában Damonnal, de azért eléggé sértett, hogy még azt sem feltételezi, hogy Damon esetleg a barátom. Valahogy sértett az a gondolat, hogy azt hiszi csak a rossz lelki ismeretem miatt érzem magam ilyen rosszul.
- Azt hiszem felmegyek egy kicsit. - mondtam nekik. - Ha nem venném észre, mikor megjönnek kérlek szóljatok jó? - kértem felállva és bár egy kicsit szédelegve, de elindultam a lépcső felé.
- Persze menj csak. - mondták szinte kórusban. Most különösen magasnak tűnt ez az egy emelet. Mire felvánszorogtam eléggé rosszul éreztem magam megint.
Nem sokat gondolkoztam már-már automatikusan Damon szobájába mentem. Lerogytam az ágyra amint beértem. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy alig pár napja még Damon karjaiban ébredtem ugyanitt. Vele, szinte tökéletesen boldogan. Magamhoz szorítottam az egyik párnát beszívva a fűszeres férfi illatot. Azt hiszem, hogy ha nem lettem volna ennyire fáradt akkor biztosan sírtam volna. De így kimerültem? Csak szorítottam magamhoz mintha ezzel egy kicsit megakadályozhatnám, hogy távolabb kerüljön tőlem. Hajnalodott. Beleremegtem a gondolatba, hogy miken mehet most Damon keresztül. Valami furcsa éerzés kúszott fel e gerincemen. Féltés. Félelem...
Csak nagy sokára keltem fel, hogy átöltözzek a koszos göncökből. A pulóvert amit az a férfi adott nekem egyenesen a kukába hajítottam. A nyakláncomhoz nyúltam, hogy levegyem, de iszonyú fájdalom kerített hatalmába. Végül kitéptem a nyakamból mire egy véres seb maradt a helyén. Szinte beleégett a bőrömbe. Ahogy szoktam gondosan elrejtettem, majd egy gyors zuhany után végre tiszta ruhába öltöztem. Mire ezekkel végeztem a nyakamon a sem helyén már csak egy vörös vonal húzódott emlékeztetve a nyaklánc hollétére. Leültem a fésülködő asztalhoz, hogy egy kicsit rendbe hozzam magam mikor egy levélen akadt meg a szemem. Nem csoda, hogy nem vettem észre eddig mert erre az asztalra dobáltam a levetett ruháimat.
Remegve téptem fel a borítékot ügyelve arra, hogy meg ne sértsem az üzenetet. Bár kétségem sem volt hozzá, hogy Damon írta így nem tétováztam csak olvasni kezdtem.

Kérlek értsd meg, hogy nincs más választásom. Ha most meg is menekültél nem kockáztathatom meg, hogy legközelebb megint általad próbáljanak meg bosszút állni rajtam. Nem vagyok büszke arra amit tettem, de a büntetést nekem kell vállalnom. Kérlek ne haragudj rám. Mikor megismertelek nem tudtam, hogy mit miért teszek. De mára már biztosan tudom, hogy mindent csak érted. A családi könyvedet meg a medál másolatát az éjjeli szekrényedre tettem. Mellé pedig egy ajándékot, hogy ha mégse találkozhatnánk többet akkor se felejts el. Lehet, hogy eddig démonként éltem. Lehet, hogy nem voltam olyan amilyennek lennem kellett volna. De mára más lettem. És ezt neked köszönhetem. Vigyázz magadra. Angyalom...

                      Damon

A kezembe temettem az arcomat. Percekig csak némán rázott a zokogás. Ez nem lehet igaz. Az éjjeliszekrényemhez mentem.
A kezembe vettem a medál másolatát. Milyen furcsa. Ezzel a rohadt medállal kezdődött minden. A könyvet kivéve megakadt a kezem egy kis zacskón. A tenyerembe öntöttem a tartalmát. Egy gyönyörű karkötő volt két kis csepp alakú kővel a végein. Az oldalába pedig bele volt gravírozva. "Angyal..." Azonnal felvettem. A szememet törölgetve visszapakoltam a dolgokat a fiókba Damon levelével együtt. Sírva kuporodtam le az ágy mellé a padlóra. Mikor felemeltem a fejem a tükörrel találtam magam szembe ami a szekrényt borította. Láttam a kisírt szemeimet a kócos hajamat. Angyal lennék? Jó lennék? Lehunytam a szemem és egy nagyot sóhajtottam. Csak egy bolond vagyok. Szánalmas és gyáva. Minden amit tettem vagy amit nem tettem azért volt mert féltem. Nagyon is féltem. És milyen furcsa, hogy néha ami ellen a leginkább küzdünk így is úgy is bekövetkezik.
Hallottam, ahogy egy kocsi leparkol a ház előtt. Sietve felpattantam majd egy újabb mély lélegzetet vettem, hogy egy kicsit megnyugodjak. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy mihamarabb lent legyek, de így is megelőztek. Mire leértem már mind a nappaliban voltak. Elakadt a lélegzetem, ahogy megpillantottam Willt és Caroline-t. Elena vett észre először, de utána szinte minden szem egyszerre szegeződött rám.
- Mi a fene folyik itt? - kérdeztem ledöbbenve. Tudom, hogy hülye kérdés volt, de elsőre ez jutott eszembe.
- Úgy hallottam, hogy kell egy kis segítség... - vigyorgott Caroline majd Willhez fordult. - Nem igaz új fiú? -Will bólintott majd a fejét vakargatva rám majd Stefanra nézett.
- Még sok dolog van amit nem értek, de halljuk a tervet. - megdöbbenve léptem közelebb.
- Mond csak te tényleg azt hitted, hogy hagyom meghalni az én hülye bátyám? - mondta Stefan rám nézve.