True love stories never have endings...

Csak, hogy ne adjátok fel, itt egy kis előzetes... A hét folytatásában reményeim szerint jön a következő is. :)

                                             
                                                                              


                                    62./1 

Damon figyelmen kívül hagyta Stefan kinyújtott kezét a könyvért és egy olyan ” ne is álmodjatok róla” nézéssel ismét a zsebébe süllyesztette.  Miért is számítottam másra??? Otthagyott mindhármunkat és elindult a nappali felé. A fiúkra néztem, de egyik sem jelezte, hogy utána akarna menni így nekem kellett ezt a kellemetlen feladatot magamra vállalnom. Remek.

- Damon beszélhetnénk? – mentem utána, de úgy tett mintha nem hallaná.

- Damon hová mész? - kérdeztem mikor feltűnt, hogy a pince felé tartunk.

- Kettőt tippelhetsz… - morogta hátra a válla fölött majd kinyitva az ajtót elindul lefelé. Nem túl sokat gondolkodtam, követtem őt. Gyűlöltem az alaksorban lenni és nem csak a vérrel teli hűtőládák miatt. Semmi sem volt annyira riasztó, mint az a gondolat, hogy az évszázadok alatt mennyi szörnyűség történhetett itt. Damon magához vett pár tasak vért és az egyik ajtóhoz sétált, ami le volt lakatolva. Nem sokat vesződött a zárral, szinte egy legyintéssel letépte az ajtóról. Belépett, de én nem mertem az ajtóhoz lépni. Odabentről morgást és fojtott nyögések hallatszódtak, majd Damon hangja.

- Gyerünk nagyfiú, ébresztő… - motyogta valakinek. Mivel még mindig nem akaródzott benézni az ajtón jobb híján mozdulatlanná dermedve hallgattam a szürcsölést. Összerezzentem, mikor Damon kilépett az ajtón.

- Damon mi folyik itt? – kérdeztem gyanakodva, de nem kellett megvárnom a válaszát, mert egy csont-sovány vámpír követte perceken belül.

Alig ismertem fel a szürkés bőrétől és a még mindig beesett arcától, de mégis biztos voltam a kilétében.

- Lee… - suttogtam megdöbbenve....