61♥

Nos, nem fűznék hozzá túl sok kommentárt... Megígérhetem, hogy már csak a következő egy, max két rész lesz Elena szemszögű. Tudom, hogy egy hónapot sajnos kihagytam, de eskü nem az én hibámból. Többször is próbáltam, de valahogy sosem jött össze, hogy leírjam a fejit... Köszönöm a díjjakat, és hogy nem mondtatok le az oldalról... Így visszaolvasva nem is tudjátok,  hogy milyen sokat jelent, különösen egy ilyen rémes nap után...

61. Újabb titok...

   (One Republic- Secrets)

/Elena szemszög/

Lassan felértek a többiek is és amint elhaltak a lépteik csend lett. És ebben a csendben esküszöm, hogy hallottam, ahogy azok a bizonyos kövek leestek a jelenlevők szívéről. Túl sok minden történt az elmúlt órákban. Lassan megelőzve, azt hogy összeessek leereszkedtem a padlóra. Damon a hátára gördült Lizi mellett az ágyon és a rázkódó vállaiból ítélve talán nevetett. A kezeit az arcára szorította és nevetett. Furcsamód a könnyek mindannyiunk szeméből hamar eltűntek. Talán nekünk is könnyebb lett volna ha most képesek vagyunk nevetni. Bár az is lehet, hogy Damonnak fájt a legjobban és így talán jogosan, csak neki járt a könnyebbség...
Bonnie még sokáig szorongatta Lizi kezét. Csak akkor engedte el mikor letörölte a könnyeket az arcáról, mintegy tiltakozásképp az előző percek fájdalmaitól. A megkönnyebbülés betöltötte az egész szobát. Nem szólt senki, de ebben a csendben minden benne volt. Mintha az édes feloldozás körbejárt volna mind annyiunkat. Mint egy kismadár, aki hirtelen ezt a különös boldogság nevű érzést mindenkivel meg akarta volna osztani. Ott volt Stefan és a többiek lélegzetvételébe, ott volt a gondolatainkban a szívünkben. Aztán mint minden kismadár ő is elrepült, tova a kitört ablakon át helyet adva annak a temérdek kérdésnek ami megválaszolásra várt.
Mi a fene történt? Miért? Miért ment bele ebbe Lizi? Miért nem szólt nekünk? Mikor tér magához? Egyáltalán magához tér? És a legfontosabb kérdés: Mi lesz ezután?  Mindegyikre félek válaszolni és talán nem is adnék helyes válaszokat...
A viaszbaba találkozót Jack oszlatta fel azzal, hogy nekidőlt az egyik könyvespolcnak és mivel a fiúk dulakodását nem viselte a legjobban a következő pillanatban már könyvek záporoztak a földre. Stefan épp az utolsó pillanatban rántott félre egy mázsás lexikon támadása elől, ami pont az én helyemet szemelte ki a padlón. Jeremy nem volt ilyen szerencsés. A polcon sorakozó Shakespeare művek egyike kis híján betörte a fejét.
- Bocsi... - vonta meg a vállát Jack mikor elállt a könyv hullás és öt döbbent szempár meredt rá. Érdekes módon mindenki mosolyogni kezdett. Talán csak azért mert erre nem is nagyon tudtunk mit mondani. Damon arcáról se lehetett volna letörölni a vigyort miközben felállt és megigazította "enyhén" véres ingét. Bonnie is felállt és jelezte, hogy lemegy a földszintre. Jeremy és az őt még mindig szabadkozásával ostromló Jack is követte. Damon megkerülte az ágyat és leülve Lizi mellé kisimította a arcába lógó hajtincset majd betakarta. Olyan gyengéden ért hozzá mintha csak egy porcelánbaba volna, aki bármelyik percben összetörhet. Tudom, hogy nem csak az én hibám, hogy ezen keresztül kellett menniük, de még mindig nagyon bántott, hogy így történt. Zavartan elfordítottam a fejem... Stefan megfogta a kezem és megszorította. Tudom, hogy bíztatásnak szánta, de nem ért el vele semmit.
- Menjünk... - állt fel Damon rám nézve. Bólintottam és kiléptem az ajtón Stefanba karolva. Damon bezárta az ajtót mejd elsietett mellettünk futólag lesodorva öccse vállát. Megrántottam Stefan karját, hogy maradjunk le egy kicsit tőle. Nem nézett a szemembe csak a cipőjét bámulta.
- Damon miatt ne aggódj... - intettem a már biztosan leérő bátyja felé. - Majd megbékél... - fogtam a két kezem közé az arcát elérve, hogy végre rám nézzen. - Amint Lizi magához tér ő is visszaváltozik... - mosolyogtam.
- Damonnak igaza van. - sütötte le megint a szemét. - Ha most már nem is, de eddig tényleg ellenük voltam... - sóhajtott. - Nem hittem a bátyámban... - rázta meg a fejét. - Ez az egész nem történik meg ha...
- Ne beszélj hülyeségeket! - vágtam a szavába. - Ami történt nem a te hibád és már abban sem vagyok biztos, hogy az enyém... - túrtam a
hajamba. - Damon nem adott rá okot, hogy bízz benne... - léptem közelebb. - Ne emészd magad ilyenek miatt. - adtam egy puszit az arcára. Nem
hagyott hátralépni hanem gyorsan átölelt. Gyengéden megcsókolt. Édes volt és mégis éreztem belőle a vívódást ami belül emészti. Mikor elvalltunk vettem egy mély lélegzetet. Igyekeztem kimosni vele mindent a tudatomból ami a mai nap történt... Nem sikerült. Túl könnyű lett volna...
Odalent csak Jeremy volt. Mellé léptem és megöleltem. Láttam rajta, hogy mennyire fáradt, de azt is tudtam, hogy esze ágában sincs hazamenni
így nem is próbálkoztam.
- Will magához tért. - mondta a dolgozó felé mutatva. - Jack és Damon pedig a romokat takarítja odakint... - intett az ajtó felé. Otthagyva a két fiút bementem Bonniehoz. Ma már nem volt több kedven a vér látványához ami valószínűleg odakint fogadna. Bonnie épp Will ölében ült azzal a tipikus egy csapásra szebb lett a világ arc kifejezéssel.
- Örülök, hogy már jobban vagy. - köhögtem zavartam az ajtóba Willnek aki (mivel keze épp Bonnie hátsó zsebei körül kalandozott) zavartan fordult felém.
- Hát még én... - mosolygott rám fájdalmasan. - Úgy láttam nekem szerencsém volt... - nézett Alaric felé aki még mindig nem ébredt fel.
- Ezen segíthetünk. - nyitott be Stefan az ajtón. A kanapé mellé térdelt és a saját karjába mélyesztette a fogait. A véres csuklóját Alaric szájához tartotta. - Igyál csak... - motyogta. Senki nem mert megszólalni csak vártuk, a csodára. De nem történt semmi... Végül Stefan is hátrább húzódott és felegyenesedett. - Ennél többet nem nagyon tehetek. - vonta meg a vállát. - Most várnunk kell míg magához nem tér... - nézett rám. Némán bólintottam. Hálás voltam érte, hogy nem szólalt meg senki. Végül ezt az odakintről beszűrődő ajtó csapódás törte meg. Ennyit az én jól megérdemelt csendemről.
- Gondolom végeztek... - sóhajtottam lelki szemeim előtt, látva a folyamatot.
- Van egy új kocsink. - szűrődött be Damon hangja.
- Ha nem törted volna be a szélvédőjét még használhatnánk is... - morgolódott Jack.
- Részlet kérdés... - nyitott be Jack és a már tiszta ruhában lévő Damon is. Mondanom sem kell, hogy minden szem rájuk szegeződött. - Csak nem röpgyűlés? - húzta el gúnyosan a száját.
- Két barátodat is laposra verted jó lenne ha megpróbálnál komolynak maradni és legalább úgy tenni mintha érdekelnének. - hadartam elé lépve. Nem kellett volna... Az arc kifejezéséből is árad a jeges gyűlölet, ahogy felém fordult. Jack is szokatlanul elkomorult mikor hallotta, hogy mit mondtam. A fejét csóválta Damon mögött jelezve rosszallását.
- Szerinted van okom bármin is nevetnem Elena? - tette egy fenyegető lépést felém Damon. - Egyedül te és Stefan feleltek mindenért, ami ma itt történt. - kiabálta. - Törődjek a többiekkel? Mond csak miért is? - meredt rám. - Velem ki törődik? Ami nekem fontos gondolkodás nélkül készek vagytok feláldozni...- torzult el az arca. Nekihátráltam Stefannak várva, hogy Damon nekemugorjon, de csodával határos módon nem tette... - Nem érsz te nekem annyit... - mért végig leolvasva a félelmemet az arcomról. Leszorítottam a szemem mikor elém köpött a padlóra. Csak akkor néztem fel mikor csapódott az ajtó és úgy ítéltem, hogy már távozott. Jack elém lépett és a vállamra tette a kezét mire
összerezzentem.
- Gratulálok... - veregette meg a vállamat. - Sikerült egy kicsit lenyugtatnom és te megint felpiszkálod. - vigyorgott. - Briliáns... - lépett el előlem meghúzva az asztalon heverő piás üvegek egyikét.
- Ha ez bárkit is vigasztal... - kezdtem bele. - Én se pont így terveztem... - sütöttem le a szemem. Ez nem lehet igaz... Ha Damon pofon üt ezerszer jobb lett volna minthogy keresztülnézzen rajtam.  
- Tudom, hogy nem épp a legjobb az időzítés, de akkor most mihez fogunk kezdeni? - szólalt meg Bonni. - Greta el fog jönni a könyvért, ami még csak azt sem tudjuk, hogy hol van. - nézett ránk kérdően.
- Az egyetlent, aki Lizin kívül szerintem tudja, hogy hol van, most kergettétek ki innen. - jegyezte meg Jack. Egy erőltetett mosollyal viszonoztam kedvességét. Bár, nem mondom, hogy nem volt igaza...
Kint felbőgött egy motor hangja. Egy emberként mozdultunk az ajtó felé. Már csak a hátát láttunk Jeremynek és Damonnak mivel hamar elhagyták
az utcát az utóbbi motorján.
- Jeremy! - kiabáltam, de csoda is lett volna ha meghallja. És még akkor se hiszem, hogy válaszolt volna.
- Hová a francba mentek? - nyögte Will az ajtó keretbe támaszkodva.
- Sosem tudjuk meg. - vigyorgott Jack mire Stefan visszalökte a házba. Soha nem voltam még semmiért ilyen hálás...
Lassan mind bementünk.
- Felteszek egy teát. - mondta Bonnie majd kiment a konyhába. Próbáltam hívni Jeremyt a mobilján, de még csak ki se csöngött.
- Hova mehettek? - kérdeztem a semmibe meredve. - Ugye nem csinálnak semmi őrültséget? - néztem Stefanra. Nemrég kaptam vissza az öcsémet, de
már megint nem tudom, hogy merre jár. Egy feldühített vámpírral... 
- Jeremy már nem gyerek tud magára vigyázni... - mondta nem túl nagy meggyőződéssel a hangjában. Egy szót se szólhatok. Minden miattam van.
Kellett nekem ilyen bunkónak lennem. Ráadásul még csak nem is jogosan...
Mikor Bonnie behozta a teát mindenki lecsapott rá kivéve Jacket, aki mással oltotta a szomját. Ezen esetben meg tudtam érteni... Bár azt hiszem, hogy a vámpírok képesek kikapcsolni az érzéseiket. De ha Damonból indulok ki... Bonnie zökkentett ki a gondolkodásból és az ön sajnálatból, mivel felhívott az emeletre. Vállaltuk, hogy megpróbáljuk rendbehozni, míg a fiúknak maradt a földszint. Szép kis pusztítást végeztek.
- És mivel kezdjük? - kérdeztem körülnézve, bár sejtettem, hogy valójában nem a takarítás volt a lényeg hanem az, hogy négyszemközt beszélhessünk.
- Először is mondanom kell valamit. - ragadta meg a karom és behúzott Lizi szobájába, ami Damonéval ellentétben nem volt teljesen szétverve. Ha Damon visszajön lehet, hogy jobb lenne, ha Lizit is áthozná ide.
- Mi az? - törtem meg végül én a csendet. - Ne kímélj Bonnie. Nekem már úgy is mindegy... - húztam el a számat.
- Most nem az előbbiekről lesz szó. - szögezte le még az elején. - Ezt találtam és nem tudom, hogy el kellene-e mondanom bárkinek is, de jelenleg nincs jobb ötletem. - adott a kezembe egy régi kézzel írt levelet.
- Ez micsoda?! - vontam fel a szemöldökömet.
- Csak olvasd. - sürgetett.

Drága Sheila!
Három napja nem aludtam, mivel kis Emily minden időmet lefoglalja. Sokat gondolkodtam a K. villánál történteken és lehet, hogy mégsem volt helyes, hogy magamhoz vettem a kicsit. Selenan medálját elrejtettem és az itteniek közül senki nem tudja, hogy a gyerek nem az enyém. Azt hiszem, jobb ha Emily se tudja meg. Az édesanyja rólam nevezte el a gyerekét és most nekem kell felnevelnem. Jajj, Sheila el sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnék már találkozni veled és visszatérni Mystic Fallsba. Most mennem kell mert megint sírni kezdett. Amint tudok
írok megint. Szeretettel ölel: Emily

Döbbenten olvastam a sorokat. Ezt Lizi nagymamája írta volna? Akkor ezek szerint Lizi nagymamája nem is a nagymamája... Uram Isten...
- Ezt hol találtad Bonnie? - meredtem rá.
- A nagyim régi könyvei között. - sütötte le a szemét. - Kismillió levél van ott ezen kívül. - sóhajtott. - De ebbe benne van a lényeg. - Mielőtt idehívtatok akkor találtam. - mondta. - Lizinek akartam megmutatni, de hát ő most...
- Ha magához tér se mondd el neki. - ráztam meg a fejem visszaadva neki a levelet. Annyi minden történt mostanában, hogy ezt már nem viselné el. - jelentettem ki.
- Elena ezt nem tarthatom titokban ezt te is tudod. - nézett rám.
- Nem azt mondtam, hogy soha ne mond el csak azt, hogy várj vele. -magyaráztam. - Egyenlőre tedd el és kezdjünk neki rendbehozni az emeletet. - intettem a kritikus pont, Damon szobája felé.
Nem szólt semmit csak bólintott bár sejtettem, hogy nem teljesen ért egyet velem. Két óra múlva az összedőlt ablak maradványain kívül végeztünk a szőnyeg és a polcok rendbe rakásával is. Damon és Jeremy még mindig nem adott jelet magáról, ami miatt egyre inkább aggódtam.
Végül mind a ketten lementünk az emeletről. A takarítás közben se nagyon szólt hozzám Bonnie, és most is csak leült Will mellé és igyekezett
távol kerülni tőlem. Ez tényleg nem az én napom... Lehet, hogy csak gondolkodni akar, de akkor is. Úgy tűnik ma mindenkit sikerül megbántanom.
Utoljára Jack és Stefan jött be a garázsból.
- Mi a helyzet? - kérdezték egy fokkal már jobb hangulatban.
- Semmi. - vágtuk rá Bonnieval szinte egyszerre. Mindkettem lesütöttük a szemünket. Szerencsére kimentett minket, hogy a hangokból ítélve
egy motor fékezett le a ház előtt.
- Úgy tűnik megjöttek. - mondta Will feleslegesen mert akkor már szinte az ajtónál jártam. Damon egyedül szállt le a motorról.
- Hol van Jeremy? - kérdeztem gondolkodás nélkül.
- Bosszúból megöltem és elástam. - húzta el a száját Damon, de mikor látta, hogy Stefan és Jack nem nevet a dolgon hozzátette. - Hazavittem.
Mégis hol lenne? - vonta meg a vállát. Jelenleg nem volt más választásom, minthogy higgyek neki. Azért elhatároztam, hogy ezt amint tudom ellenőrzöm.
- Hol voltatok? - kérdezte Stefan.
- Megszereztük ezt. - vett elő egy kis fekete könyvet a bőrdzsekije alól. - Carolt, Tylert és Olivert is ki kellett iktatni, de végül hála
Jeremynek sikerült kicsempészni. - mosolyodott el.