51♥

 51. Greta...

(Zene: Timbaland feat One Republic - Apologize)

Azt hiszem nem állítok valótlanságot, ha azt mondom, hogy két méterrel a föld felett lebegtem vissza a Lockwood villába. Annyira boldog voltam, hogy minden ésszerűséget mellőzve meg sem fordult a fejemben, hogy mennyi kérdést hagyott maga után Damon úgymond "bocsánatkérése". Miért volt ott? Miért hagyott el? Miért pont most jött vissza? Butaság ha nem tud érdekelni? Lehet. Most csak az számított, hogy még éreztem a csókját a számon, hogy tudtam szeret. A világ hirtelen giccses rózsaszín vattacukorrá változott. És különös módon ez nem zavart. Most semmi sem zavart...
- Elisabeth. - zökkentett ki az álmodozásból Mrs. Lockwood hangja. - Vagy két órával hamarabb vártalak. - á nem számon kérő a hangja. - Hol voltál? - hoppá. Egy mély levegőt vettem mielőtt feleltem volna.
- Sétáltam egyet. - mosolyogtam rá. - Sok volt ma odabent a munka jól esett egy kis friss levegő. - legyintettem szórakozottan. Úgy tűnt maradéktalanul meggyőztem mert nem szólt többet a dologról.
- Jól van. - mondta majd beállta a hatalmas tükör elé ami az előszobában lógott a falon és ha jól láttam a haját nézegette. - Nekem most el kell mennem fodrászhoz, de Tyler itthon van. - mutatott az emelet felé. - Nem sokáig maradok. - mosolygott rám majd kiment az ajtón. Be kell lássam, hogy egyeseknek azért vannak problémáik. Inkább bele se gondoltam. Felmentem a szobámba és elnyúltam az ágyon. Elbóbiskolhattam mert telefoncsörgés ébresztett fel. Elmosolyodtam, mikor megláttam Damon nevét a kijelzőn. Kicsit kacérkodtam a gondolattal, hogy nem veszem fel, de végül nem bírtam megállni.   
- Szia. - nyújtózkodtam egyet. - Csak nem hiányzom? - suttogtam sejtelmesen. Beleborzongtam a gondolatba, hogy mi lenne, ha itt lenne. Lenne benne fantázia...
- Szia Elisabeth. - szólt bele egy ismeretlen női hang mire teljesen lefagytam. Megállni. Mi a fene folyik itt?
- Ki maga? - vált idegessé a hangom. - És mit keres magánál Damon telefonja? - tettem hozzá felülve az ágyon.
- A nevem Greta. - mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - És Damon Salvatore alig tíz perce ment el. - nevetett bele a telefonba.
Nem tudtam mit mondani és nem tudtam, hogy mit kérdezzek vagy, hogy mire gondoljak. Szerintem észrevehette a habozásom mert folytatta.
- Őszintén kíváncsi voltam, hogy ki is van a telefonján az egyes gyors hívón. - nevetett megint. - Fogalmad sincs mennyire irigyellek téged. - csevegett tovább. - Ha Damon eljött ide, hogy alkudozzon Elijahkal, akkor tényleg fontos lehetsz neki. - sóhajtott.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem ridegebb hangon. - Miről beszélsz? - simítottam hátra a hajamat az arcomból.
- Hát nem mondta el? - tettetett döbbentséget, de hallottam a hangján, hogy mennyire élvezi a helyzetet. - Damon egy cserét ajánlott. - tartott egy kis hatás szünetet. - Átadná Elenát érted cserébe. - komolyodott el.
- Miért mondod ezt el nekem? - ráncoltam a szemöldökömet. - Én ezt nem értem. - dadogtam. Teljesen összezavarodtam.
- Én boszorkány vagyok Elisabeth. - jelentette ki. - És hidd el fogalmad sincs, hogy mibe keveredtél. - fenyegetett. - Klaustól nem fog semmi megmenteni benneteket. - Sem Damon Salvatore szánalmas próbálkozása, se az a Bennett. - tette hozzá. - Ezért ÉN ajánlok neked egy alkut. - mondta határozottan.
- Milyen alkut? - nyögtem ki. Meg is lepődtem magamon, hogy egyáltalán tudok beszélni.
- Van nálad valami ami kell nekem. Egy könyv. Emily biztosan odaadta neked. - jelentette ki. A tekintetem a hátizsákomra tévedt amiben a szóban forgó tárgy hevert.
- És ha tényleg nálam van? - kérdeztem.
- Hozd el. - vágta rá. - És én cserébe válaszolok az összes kérdésedre Oliver Karinesről. - éreztem a hangján, hogy már nyeregben érzi magát. - Vagy nem ezért száműzted magad a Lockwoodházba? - váltott vidámra a hangja. - Minden estre már így is hálás vagyok neked. - folytatta. - Damon fantasztikus szertő. - sóhajtott. - És hidd el megdolgozott azért, hogy találkozhasson Elijahkal. - sóhajtott.
- Nem hiszek neked. - ráztam meg a fejem szinte még fel sem fogva, hogy miket mondott. - Áskálódj más ellen. - készültem letenni a telefont.
- Ja, Lizi. - kiáltott, megállítva ezzel. - Ha találkozol Damonnal kérlek mondd meg neki, hogy várom a mobiljáért. - nevetett mire kinyomtam.
Na, jó ez nevetséges. Vontam le a helyes következtetést. Miért hinnék egy nőnek, akiről eddig életemben nem hallottam, aki olyan személyekről és dolgokról beszélt amit nem ismerek és, aki azt állította, hogy Damon gyakorlatilag megcsalt. Mindezen észérvek ellen persze ott volt az a dolog, hogy nála van Damon telefonja. Jézusom. Ennyire nem tudok bízni Damonba? Ez rémes. Temettem a kezeimbe az arcomat. Na, ennyit a rózsaszín felhőkről. Mondanom se kell, hogy nem bírtam visszaaludni. Elővettem a nagyi könyvét. El akartam terelni a gondolataimat Damonról, mivel elhatároztam, hogy amíg nem beszélek vele nem alakítok ki véleményt a hallottakról. Pokoli nehéz volt. Szerencsére viszont az is érdekelt, hogy mi érdekes lehet ebben a könyvben. Olvastam. Az elejétől kezdtem és néhol nem is tudtam teljesen kibetűzni a dolgokat, de olvastam. Igazából mindegy volt csak ne gondolkozzak. Még érdekes is volt. Rengeteg minden volt arról, hogy mivel is jár tulajdonképpen az, hogy betöltöm a huszadikat. Végül is alig négy hét van addig. Mielőtt még elolvastam volna az oldalt, megakadt a szemem az egyik sarokba firkált lábjegyzeten:
"Az átváltozás után minden felgyorsul a szervezetben. A terhesség időtartama gyakorlatilag a felére csökken és az immunrendszer sebezhetősége is." Megállt bennem az ütő. Tehát semmi esély arra, hogy tovább titkoljam Damon vagy épp a a többiek elől.
Motozást hallottam az ablakom felől mire összerezzentem. Lekapcsoltam a lámpát, hogy kilássak a lassan sötétedő udvarra. Nagy meglepetésemre Jeremy volt az ablakom alatt. Tulajdonképpen nem is az ablakom alatt volt, hanem az ablakom alatt lévő fán.
- Te meg mi a fenét keresel itt? - kérdeztem idegesen. - Mi lesz ha meglátnak? - suttogtam.
- Eddig se volt baj. - vont meg a vállát ami a jelenlegi helyzetét tekintve nem volt kis teljesítmény.
- Eddig? - döbbentem le. - Mióta leselkedsz utánam? - kezdtem gyanakodni.
- Hát Damon megkért, hogy tartsam rajtad a szemem szóval már vagy egy hete váltjuk egymást Jackkel. - sütötte le a szemét.
- Hogy mi??? - kiáltottam el magam, de rögtön a szám elé kaptam a kezem és suttogva folytattam. - Takarodj haza. - intettem a kapu felé.
- De, Damon azt mondta... - kezdte volna, de "valaki" leintette.
- Menj csak. - hallottam Damon hangját odalentről. Na, ez is remek lesz. Miután Jeremy lekászálódott még beszéltek valamit, de bármennyire is füleltem nem hallottam miről. Azonban nem nagyon tudtam ezen bosszankodni mert a következő pillanatban Damon már a párkányomon ült.
- Hiányoztál angyalom. - vigyorodott el és leugrott, hogy megcsókoljon, de én elhúzódtam tőle. Láttam, hogy nem érti, de mielőtt még tiltakozhatott volna, belekezdtem.
- Te kémkedtél utánam? - néztem a szemébe. Az égre kapta a tekintetét mintha onnan várna segítséget. Na, onnan aztán várhatja...
- Nézd, nem bízom a Lockwood családban. - fogta meg a kezeimet közelebb lépve. - Tudnom kellet, hogy mi van veled. - vonta meg a vállát mintegy beismerően. - Ne haragudj. - puszilta meg az arcomat. Fokozatosan haladt az ajkaim felé, de mielőtt még megcsókolhatott volna eltoltam magamtól.
- Nézd. - fontam karba a kezem. - Nincs valami amit el kellene mondanod nekem? - vontam fel a szemöldökömet. - A kémedésen kívül persze. Úgy értem, hogy amiről muszáj, hogy tudjak. - léptem közelebb. Nem szólt semmit, de láttam, hogy vadul kattog az agya.
- Mire gondolsz? - dobta le a dzsekijét az egyik fotelba. Ismertem azt a kifejezést ami az arcán volt és mivel nem voltam benne biztos, hogy ellen tudok állni neki így hátrálni kezdtem.
- Damon ki az a ? - kérdeztem mire elkomorult az arca. Olyan gyilkosan nézett rám, hogy megborzongtam tőle. - Damon, ki az a Greta? - tettem fel megint a kérdést látva, hogy nem akar válaszolni.
- Honnan... - kezdte volna, de a szavába vágtam.
- Nála hagytad a telefonodat és felhívott. - válaszoltam a feltételezett kérdésére. Nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Mert amit Damon arcán láttam az nem értetlenség, vagy zavartság volt. Nem. Lehajtottam a fejét, hogy ne vegyem észre mert pontosan tudtam, hogy mit láttam a szemébe. Beletörődést. És ez általában olyan dolgokat előzött meg amik nekem borzasztóan fájtak.
- Damon mi ez az egész? - meredtem rá. - Ki ez a nő? - léptem közelebb.
- Mit mondott neked? - tért ki a kérdésem elől.
- Ez most nem számít... - ráztam meg a fejem. - Szerinted mit mondott? - kérdeztem leülve az ágy szélére.
- Lizi nem volt más választásom. - kezdett a mentegetőzésbe. - Meg tudom magyarázni. - sétált közelebb.
Ezt vajon vehetem beismerésnek? Nem kérdeztem nem kértem számon, de mégis mentegetőzik. Ezt nem hiszem el...
- Te lefeküdtél vele? - néztem rá megrendülten. Láttam, hogy mentegetőzésbe kezdene, de megállítottam.
- Igen vagy nem? - lábadt könnybe a szemem. - Igen vagy nem? - kiabáltam rá.
- Igen... - suttogta.