47♥

 

 47. Siker...

(Zene: Great Northern - Just a Dream)

Nem néztem hátra. Minden porcikán ezért sóvárgott, de nem néztem hátra. Ha másban nem is abban biztos voltam, hogy ha most megfordulok nem bírok majd elmenni. Lerohantam a lépcsőn. Csak akkor mertem lassítani a tempón mikor már kiértem a házból és megcsapott a kora esti hűs levegő. Eddig még rendben is volt az elszántságom, de most... Hogyan tovább? Még mielőtt Damon utánam indul ( mert ugye kétségem sem volt, hogy a kérésem ellenére így fog tenni) el kell érjem, hogy Mrs. Lockwood befogadjon legalább egy éjszakára. Megint futásnak eredtem. Így kis idő múlva egy jól nevelt csalihoz illően csapzottan és fáradtan estem be a Grill ajtaján. Majd kiköptem a tüdőmet, de nem volt időm ilyesmin keseregni. Reménykedve néztem körül. A szerencse úgy tűnik mellém szegődött mert Mrs. Lockwood itt volt a bárban a fiával. A hatásos belépőmnek köszönhetően sok más szemmel egyetemben az övék is rám szegeződött. Végül bízva abban, hogy mint polgármester legalább egy hangyányit érdekli, hogy mi is történt velem az asztalukhoz indultam.

- Elisabeth. - mosolygott rám kimértem mikor közel értem hozzájuk. - Veled meg mi történt? - nézett végig rajtam végül megállapodva az arcomon elfojt smink maradványainál, ami gondolom megkoronázta szánalmas kinézetemet.

- Nem érdekes Mrs. Lockwood. - vágtam bűnbánó ábrázatot. - Igazán nem akarok tolakodó lenni, de nem tudna egy hotelt ahol ellakhatnék pár napig? - töröltem meg az arcomat.

- Ülj csak le. - bökött a fejével az előttük lévő székre. - És szólíts nyugodtam Carolnak. Tyler hoznál Elisabethnek egy kis innivalót? - intett a fiának aki bólintott majd bátorítóan rám mosolyogva távozott.

- Köszönöm, de erre tényleg nincs szükség, nem szeretném zav... - álltam volna fel de a kezemhez nyúlva visszatartott.

- Ugyan már Elisabeth. - engedett el mikor visszaereszkedtem mellé. - És most kérlek mond el, hogy miért vagy ilyen zaklatott. Ha jól tudom a Salvatore házba költöztél. Mi történt? - nézett rám kíváncsian.  

- Én csak... - akadt le a szavam mivel nem nagyon gondoltam még ki, hogy mit is mondjak amivel nem keverem Damont túlzottan bajba, de még hihető is, hogy amiatt eljöttem. - Túl sok furcsaság van abban a házban. - nyeltem egy nagyot Mrs. Lockwodd szemébe nézve. - Nem bírtam tovább... - sütöttem le a szemem, de még előtte elkaptam megértő pillantását. Innentől már csak imádkoznom kell. Bármit is gondol most csak el kell, hogy hitessem eszembe se jutott, hogy hozzá költözzek.

- Sajnálom, nem akarom ilyenekkel terhelni... - álltam fel végül és úgy tettem mint aki menni készül.

- Ugyan már ne butáskodj... - legyintett majd elém sétált. - Ma este már úgysem találnál szállást. Gyere szívesen látunk. - fogta meg a kezemet. - Reggelre minden rendben lesz. - simogatta meg a vállamat.

- Én igazán nem... - kezdtem volna bele a szabadkozásba, de a szavamba vágott.

- Gyerünk. Szedd rendbe magad addig szólok Tylernek, hogy vigye ki a csomagod az autóhoz. - vette le a vállamról a hátizsákot.

Nem nagyon akartam ellenkezni így a mosdók felé indultam. Kicsit zúgott a fejem így megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel. Aztán... Majdnem felsikoltottam. Vadul kalapált a szívem és majdnem elájultam az ijedségtől, de amint visszatért az élet a lábamba szembefordultam zaklatómmal. Nem szólt semmit csak lehajtott fejjel nekidőlt a csappal szemben lévő falnak. Sajnos tudtam, hogy nagyon is jogos a dolog. Percekig álltunk így egymással szemben míg végre megtörte  csendet.

- Miért? - emelte fel a fejét. - Egy okot mondj és az ne ez az eszement terv legyen. - lépett közelebb.

- Damon... - próbáltam az arcára tenni a kezemet, de elfordította a fejét.

- Mond meg miért? - ragadta meg a kezemet amivel az előbb felé nyúltam és megfordítva a falnak szorított. - Mondd meg Lizi! - fordította a fejemet maga felé, hogy ne kerülhessem el azt, hogy a szemébe nézzek.

Nem is tudtam, hogy mit vár tőlem. Hogy miért csináltam ezt? Talán még magam sem tudom. Talán nem akartam magam nyűgnek vagy feleslegesnek érezni. De ezt, hogy magyarázzam meg Damonnak...

- Én valamit tenni is akarok... - néztem a szemébe. - Folyton énmiattam kell aggódnotok. - sütöttem le a szemem. - Unom már, a tétlenséget... - tettem még hozzá, de éreztem, hogy enyhül a szorítás a kezeimen. Még nem mertem felnézni rá félve az esetleges reakciójától tekintve, a feszültséget ami belőle áradt. Nagyon is éreztem...

Összerezzentem mikor átkarolta a derekamat és fejét a homlokomnak támasztotta.

- Nem mehetsz el. - suttogta, de szerintem inkább csak magának mint nekem.

- Damon Mrs. Lockwood odakint vár. - toltam el magamtól, de csak annyira hagyta, hogy a szemébe nézhessek. - Már nem fordulhatok vissza... - simogattam meg az arcát.

- Nem megyek messzire... - hajoltam közelebb és épp meg akartam csókolni mikor ellépett előlem.

- Éppen csak olyan emberek közé akik lehet, hogy meg akarnak majd ölni. - szorította össze az állkapcsát.

- Damon... - kezdtem volna meggyőzéséhez, de kopogtak az ajtón.

- Elisabeth minden rendben? - hallottam Mrs. Lockwood hangját.

Kétségbeesetten néztem Damonra megrázva a fejemet.

- Máris megyek. - kiabáltam ki majd visszanéztem Damon felé csakhogy ő addigra már eltűnt. A fenébe...

Kábán kibotorkáltam a bár elé.

- Még be sem mutatkoztam rendesen. - lépett elém Mrs. Lockwood fia. - A nevem Tyler Lockwood. - mosolygott rám.

- Elisabeth Wattson. - ráztam kezet majd hagytam, hogy kinyitva az ajtót betessékeljen az anyósülésre.

Nem sokat beszélgettünk az út alatt, de őszintén szólva nem is nagyon tudtam volna tovább a hazugságokra koncentrálni. Folytan Damon arca jutott eszembe és az, hogy milyen csalódottan nézett rám. Megráztam a fejem hátha megszabadulok a

gondolattól, de ez a baj a lelkifurdalással. Az átkozottól sosem szabadulhat meg az ember ilyen könnyen...

- Megérkeztünk. - mondta Carol majd kiszállt a kocsiból Tylerrel együtt. Már késő volt visszakoznom így követtem őket.

- Nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy befogad egy éjszakára. - nyögtem ki végre mikor már a lépcsőn mentünk felfelé a bejárathoz.

- Ugyan már nem érdekes. - legyintett Mrs. Lockwodd. - Nem csak te leszel vendég. Az egyik rokonunk is itt időzik nálunk, de szerintem igazán jól ki fogtok jönni egymással. - karolta át a vállamat. Szinte káprázott a szemem mikor a hatalmas hallba beléptünk. A Salvatoreház is elképesztett, de ez valahogy egészen más. Tömény gazdagság és sznobság...

- Kérem tegye rendbe az egyik vendégszobát a vendégünknek. - szólt oda az egyik szolgálónak majd intett nekem, hogy kövessem. Megmutatta az egész házat, és majd egy órás túraút végén végre megérkeztünk a vendégszobákhoz. Szép szoba volt nem mondom, de bármit megadtam volna azért, hogy inkább Damonnal aludjak.

- Akkor én megyek is. - indult kifele a szobából Carol. - Reggel majd mindenkit bemutatok, de azt hiszem rád fér egy kis pihenés. - mosolygott rám.

- Én... nem is tudom mit mondjak. - tördeltem a kezem. - Nagyon köszönöm, hogy befogadott és ígérem nem leszek sokáig a terhére. - mondtam lesütve a szemem.

- Ne butáskodj. - legyintett Mrs. Lockwood. - Addig maradsz ameddig csak jónak látod. - csukta be maga mögött az ajtót. Nem is tudom mennyire vágytam erre így mikor hallottam az ajtó csapódását erre a vezényszóra terültem el az ágyon. Jól esett a hűs ágynemű érintése a bőrömön. Percekig nem mozdultam meg csak feküdtem a mennyezetet bámulva. Hogy mi fog vajon kisülni ebből? Valahol itt ezen az emeleten alszik a nagyanyám gyilkosa. Damon pedig... Bele se mertem gondolni, hogy ő mennyire dühös lehet most rám. Bár az igazság az, hogy másra nem tudtam gondolni... Ördögi kör... Bementem a fürdőbe és átöltöztem. A nagy kapkodásba pizsama felső helyett Damon egyik ingét tettem el. Megnyugtatott az illata. Hiába próbáltam mégse tudtam elaludni. Csak forgolódtam össze-vissza. Nem találtam a helyemet. Már éjfél is elmúlt mikor meguntam és felültem az ágyon. Éhes voltam. És erre nem is tudom hány órás forgolódás döbbentett rá.

Kikeltem az ágyból és kilestem a folyosóra. Sehol nem láttam mozgást. Az egyik kis asztalon világított egy lámpa így nem volt teljesen sötét. Elindultam lefele. Nem tudtam, hogy hol a konyha, de lent az ebédlőből nyílt egy ajtó és gyanított, hogy az lehet az. A szerencse mellém szegődött mert nem vertem le semmit és nem buktam orra. Épségben megérkeztem a földszintre. Még szerencse, hogy Carol körbevezetett bár akkor egészen más véleményen voltam a rögtönzött idegenvezetéséről.

Kinyitottam a hűtőajtót. Ki tudja mikor jutok megint kajához alapon vagy három almát és egy banánt is magamhoz vettem. Épp indulni készültem, de mikor becsapódott a hűtőajtó sajnos egy egészen másféle hang is megütötte a fülemet. És mivel életemben még soha nem hallottam kétségem sem fért hozzá, hogy kihez tartozott.

- Te lennél a híres Elisabeth Bolton?