32♥

32. Barátok és ellenségek

- Kérlek ne csináld... - suttogtam hátha még meg tudom akadályozni, azt hogy jelenetet rendezzen. Bár ha figyelembe véve, hogy már attól mennyire ideges lett, hogy Damon vért adott nekem akkor nem sok értelme volt. - Beszélhetnénk négy szemközt? - Kérdeztem végső elkeseredésemben és minden erőmet latba vetve a dolgozó szoba fel húztam. Szerencsére úgy le döbbent, hogy nem tiltakozott.
- Mit jelent ez az egész? - fordult hozzám miután visszaszállt bele a Szentlélek. - Mi folyik közted és Damon között Lizi? - nézett a szemembe szinte esdekelve, hogy mondjak valamit, hogy ne gondoljon arra amire gondol. Vadul gondolkodni kezdtem, hogy mit is kellene mondanom. Talán a "Szeretem a bátyádat és tegnap sexeltünk." nem épp a legmegfelelőbb lett volna ebben ez esetben.
- Figyelj Stefan... - kezdtem bele egy újabb orbitális hazugságba. - nem az van amire gondolsz. - szögeztem le már az elején hátha egy kicsit megnyugszik. - Damonnal egy alkut kötöttem. - mondtam. - Ő segített nekem meggyógyulni én pedig... - nyeltem egy nagyot. - Nos én pedig segítettem neki. - húztam egy üdvözült mosolyra a számat, de jeges tekintetét látva rögtön ráfagyott az arcomra. Nem tükröződött az arcára, hogy mire is gondolt, de gyanítom már az ük szüleimig leszidta a családfámat.
- Lefeküdtél vele? - kérdezte végül összeráncolva a szemöldökét.
- Nem. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Utólag már túlságosan is gyors válasznak tűnt, de már nem tudtam rajta változtatni. - Minek nézel te engem? - játszottam a sértődöttet és hátat fordítva neki azon imádkoztam, hogy a gimnáziumi dráma szak körnek legalább egy kicsit látszódjon az eredménye.
Hallottam, hogy megkönnyebbülten sóhajtott. Legalább hitt nekem. Azt hiszem....
- Valami gond van? - jött be a szobába Damon. Ez is mindig a legjobbkor... füstölögtem magamban azért elmosolyodva észrevéve az aggódást a hangjában.
Sajonos azonban megfeledkezve arról a tényről, hogy Stefan most a vérét kívánja nem figyelmeztettem. Lehet, hogy még úgy is elkéstem volna mert Stefan egy pillanat alatt előtte termett egy papírvágó késsel amit felkapott az asztalról nyakon szúrta testvérét.
Bár tudtam, hogy nem tehet benne sok kárt azért a szám elé kaptam a kezem.
Damon kirántotta a fa eszközt, és elhajította a sarokba. Ömlött a vér a sebből bár gyanítottam, hogy máris gyógyulni kezdett.
- Neked is jó reggelt. - sziszegte a fogaik között egy fehér zsebkendőt szorítva a sebre. - Ezt most miért? - egyenesedett ki a nyakát törölgetve. Stefan még mindig fújtatott a dühtől így én kezdtem bele a magyarázkodásba. Jobb is így legalább Damon nem értetlenkedik ha most elmondom, hogy mit hazudtam Stefannak.
- Stefan meglátta a harapás nyomokat a nyakamon. - néztem Damonra akinek elkomorult a tekintete. - És így elmondtam neki, hogy egy alkut kötöttem veled, hogy ha te adsz vért nekem akkor te is ihatsz belőlem. - hadartam remélve, hogy felfogja, hogy nagyon is sok múlik a mostani mondatain.
Aprót biccentett felém amiből arra következtettem, hogy felfogta. Lerogytam az egyik fotelbe. Innentől már nem az én dolgom intézzék el egymásközt. Túl szép volt a tegnap este ahhoz, hogy egy ilyen hülyeség miatt tönkre menjen a reggel. Bár... joggal mondhatom, hogy én rontottam el mindent. Hogy feledkezhettem meg a nyakamról?
- Megmondtam, hogy tartsd távol magad tőle. - mutatott rám Stefan. - És én még hittem neked, hogy megvéded meg, hogy nem fogod bántani. - járkált fel alá.
- Tudom jól mit mondtam. - mondta Damon. - És hidd el, hogy eszem ágába sincs fájdalmat okozni neki. - fordult öccséhez. - Még ha akarnám se tehetném. - tette még hozzá. - Ő boszorkány, nem tudom semmi olyanra kényszeríteni amit nem akar. - rimánkodott a fejét fogva. Nyilván neki is szebb elképzelései voltak ezzel a reggellel kapcsolatban.
- Jöttök reggelizni? - nyitott be Bonnie is. Na már csak ő hiányzott.
- Aha. - pattantam fel és észrevétlenül visszatereltem a konyhába magra hagyva a szobába életem értelmét és jelen állás szerint a megkeserítőjét.
- Min akadt ki Stefan ennyire? - kérdezte Elena szórakozottan. Ha nem ismertem volna ennyire akkor tényleg azt hittem volna, hogy nem érdekli. Én viszont sajnos nagyon is jól ismertem és tudtam, hogy furdalja a kíváncsiság és addig úgysem fog békén hagyni míg nem mondok valamit.
- Damon ivott belőlem. - mutattam a nyakamra. Amit ugyan most a hajam takart, de reméltem, hogy Elena fantáziája nem hagy cserben és összerakja a dolgokat.
- Hogy micsoda? - döbbent le teljesen. Ezek szerint megértette. - Hogy tehette? - sápitozott. - Már így is vért adott neked... - nézett Bonniera aki szokatlanul nyugodtan fogadta a dolgot. Gondolom, ő tudva, hogy Damonnak együtt vagyunk számított ilyesmire. De legalább tenne úgy mintha meglepődne.
- Bonnie? - ráncolta össze Elena a szemöldökét. - Minden rendben? - kérdezte.
- Ja, persze. - mosolyodott el elpirulva. Nem viccelek ELPIRULVA. És álmodozó arc kifejezéséből ítélve nem azon agyalt, hogy mit tett Damon.
- Hé, mi van veled? - vigyorodtam el. - Mintha nem is itt lennél. - jegyeztem meg magamban hálásan, hogy elterelte Elena gondolatait.
- Bocsi csak... - rázta meg a fejét. - Tudjátok tegap találkoztam Willel. - mondta.
Mindentudóan lesütöttem a szemem. Hoppá. Csak nem újabb szerelem szövődött Mystic Fallsban? Cupido nem normális...
- És ezt csak most mondod? - csattant fel Elena. - Miért van az, hogy én tudok meg mindent utoljára? - mondta szemrehányóan, de látszott rajta, hogy valójában inkább összezavarodott volt mint ideges.
- Meghívott egy kávéra. - kezdte Bonni. - És hát...
Bejöttek a fiúk. Pont mikor belekezdtünk volna a pletykálásba.
Nem szóltak egy szót sem, de feltételezem, hogy nem békéltek meg egymással.
A gyors és meglehetősen csendes reggeli után úgy határoztunk a lányokkal, hogy beülünk egy kávézóba. Nem nagyon lelkesedtem az ötletért, de annyira boldogok voltak, hogy nem volt kedvem elrontani a kedvüket. Egy farmert és egy kék topot vettem fel. Pont ment hozzá a nyakláncom bár olyan hosszú volt, hogy bőven beért a felsőm alá. Végül a Stefan incidensből okulva egy fekete kendővel tettem teljessé az öltözékem. Épp a tükörbe bámultam magam, mikor bejött Damon.
- Enélkül is tökéletes vagy. Minek egyáltalán ruha? - pimaszkodott.
- Azt hiszem a kávézókban nem szokás meztelenül megjelenni. - léptem elé. - És te, hogy-hogy csak így? Nincs a sarkadban apuci, hogy felügyelje, hogy nem rontassz-e meg? - vigyorogtam mögé pillantva jelezve, hogy én azért számítottam ilyesmire Stefantól.
Átkarolta a derekamat és a hajamba temette az arcát.
- Siess vissza. - sóhajtott majd megsimogatva a hátam egy puszit nyomott a homlokomra. - Amúgy a lányok küldtek fel, hogy szóljak indultok. - jegyezte meg csak úgy MELLÉKESEN.
Egy rosszalló pillantás mellett lerohantam a lépcsőn. Gyalog mentünk így talán még több időnk maradt beszélgetni. Megígértük, hogy még sötétedés előtt visszajövünk, de én biztos voltam benne, hogy hamarabb kifogyunk a témákból. Tévedtem. A Bonnie és Will között zajlottak kifogyhatatlan kérdezősködést vontak maguk után Elenánál. Mikor már az esküvőjüket is megtervezte kezdtem sajnálni Bonniet. Hát igen, még jó, hogy rólam és Damonról nem tud. Ez némi elégtétellel töltött el és így vigyorogva halgattam őket hátradölve a teraszon ahová kiültünk egy-egy nagy fagyikehellyel. Már délután három is elmúlt mire elhatároztuk, hogy elindulunk visszafelé. Még beszaladtam a mosdóba. Mikor kiléptem még venni akartam egy üveg ásványvizet a pultnál, de nem jutottam odáig. Valami kemény tárgy préselődött a hátamnak semmi jót nem sejtetve.
- Most szépen velem jössz a hátsó ajtóhoz. - suttogta a hátam mögöt egy ismeretlen férfihang. - Gyorsan és hang nélkül. - tette hozzá mikor még mindig nem mozdultam. Felmértem a helyzetem. Senki nem vette észre a történteket. Remegve hátráltam míg meg nem ragadta a karom és be nem rántott egy ajtón ami ha jól láttam valami szertár lehetett.
Szembefordított magával, de csak egy vérszomjtól eltorzult arcát láttam nem tudtam kivenni, hogy láttam-e már korábban.
- Mit akar tőlem? - nyögtem ki végül, eltolva magam elől az arcát.
- Egy üzenetem van Damon Slavatorenak. - vicsorított rám még mindig célbavéve egy fegyverrel.
- Mi-csoda? - nyeltem egyet.
- Dögöljön meg vagy én ölöm meg! - suttogta az arcomba. Nem reagálhattam semmit mert a következő pillanatban oldalra szorította a fejem és letépve a kendőt belemélyesztette fegát a nyakamaba...