29♥

29. Long Story...

- És Elena? – kérdeztem. Nem ismertem teljesen a történetet, de azt tudtam, hogy John Gilbert Elena vér szerinti apja. Már nem emlékeztem a részletekre, hogy miért is ment el de a reakciójukból ítélve nem jelent jót, hogy most megjelent.

- Teljesen le van döbbenve. Jenna kiborult, az a szemét meg csak röhög a képükbe. – Még csak ki sem dobhatják... – sóhajtott.

- És a többiek? – szólalt meg Damon. – Jártak már a városban? – tudakolta miközben az italos asztalnál matatott valamit. Nagyon reménykedtem, hogy nekünk is készít valamit, mert eléggé rám fért volna.

- Három férfi jött vele, de ha jól vettem ki a szavaiból csak egy fog a városban maradni. – hadarta Ric. – Azt hiszem a Mrs. Lockwood vállalta, hogy befogadja. Állítólag a két család nagyon jóban volt. – magyarázta.

Damon közben egy-egy pohár whiskit nyomott a kezünkbe. Magának is öntött bár láttam rajta, hogy gondolatban valahol egészen máshol jár. Megértettem. Ez túl sok infó volt két percbe belezsúfolva. 

- Hát ez nem hangzik valami túl jól. – vontam le bölcsen a következtetést. – Van vala melyikőtöknek sejtése, hogy mi hozta vissza? – néztem rájuk válaszra, várva bár nem sok esélyt láttam arra, hogy fogok kapni. – Értem... –sóhajtottam hátradőlve és lehajtottam az italom nagy részét. Lassan csend kezdett közénk telepedni, de végül Alaric oszlatta el.

- Elena azt mondta, hogy te betegen az ágyban fekszel. – ráncolta össze Ric a szemöldökét. – Úgy látom lemaradtam valamiről... – nézett félve Damonra, de ő csak megrántotta a vállát. Láttam, hogy vendégünknek veszettül kattog az agya valamin, de szerencsére Damon telefonja megmentett a további faggatózástól.    

- Haló Stefan... – húzta gúnyos mosolyra a száját. Láttam, hogy szinte minden ideg szála megfeszül az idegességtől. – Indulok... – préselte ki magéból majd felhajtva az italát gondolom a cipőjét kezdte keresni.

- Rossz hír? – kérdezte Alaric szintén az ajtóhoz menve.

- Maradj itt Lizivel míg vissza nem jövök. – mondta inkább utasítva mintsem kérdezve. – Sietek. – vette fel a bőrdzsekijét is. Tudtam, hogy semmi esély arra, hogy magával vigyen így nem is próbálkoztam. Egy aggódó pillantást küldtem felé mire csak mosolygott majd még mondott valamit Alaricnek és kiment a kocsihoz.

Még sose beszélgettem kettesben Alarickel, de volt egy olyan sejtésem, hogy neki is megvan a maga története. Mindenképpen, hisz az nem teljesen volt még világos, hogy, hogy tudhat történelem tanár létére mindent a vámpírokról és Stefanék ügyeiről is.     

- Hogy bírjátok ezt meginni? – tette le az asztalra a még mindig teli poharát miközben lerogyott a kanapéra. Hangosan felnevettem.

- Hát igen. Damon és az ő sajátos gyógymódjai. – vigyorogtam. – Hozzak valami mást? –kérdeztem. – Egy kis bort?

Bólintott így a hűtőből hoztam neki a whisky helyett. Az övét átöntöttem az én poharamba. Hát igen nekem is ez a gyengém.

- Ittál belőle ugye? – kérdeztem váratlanul mikor leültem mellé a kanapéra. Hirtelen megállt bennem az ütő is. Sajnos a helyzetet már így se úgy se lehet eltussolni így inkább úgy határoztam, hogy nem fogok hazudni neki.

- Igen. – sütöttem le a szemem. – Már meguntam a sok fekvést. – nevettem fel szerencsére csak mérsékeltem erőltetetten. Csak ne firtassa tovább imádkoztam magamban felhajtva a poharam tartalmát. Lehet, hogy mégis van isten, mert úgy tűnt, hogy megelégedett ennyivel. Vagy érezte, hogy nem is akar többet tudni. De ezt már igazán rá bíztam.

- És mióta ismered Johnt? – kérdeztem egy kicsit elterelve a témát magamról és vörösödő fejemről. – Ha jól sejtem nem most találkoztál vele először. – néztem rá várakozóan.

- Ez hidd el elég bonyolult. – sóhajtott.

- Ráérünk. – céloztam a zűrzavarra, ami Elenáéknál lehetett. Ha Stefan Damon segítségét kérte, akkor tényleg nagy lehet a baj.

- Hát az egész Isobellel kezdődött. – mondta. – Tudod ő Elena igazi anyja. – magyarázta. – Hát őt... ismertem. – ráncolta össze a homlokát.

- Szeretted őt? – kérdeztem látva, hogy elkomorult.

- Valami olyasmi. – mosolyodott el gúnyosan. – Tudod neki a mániája, voltak a vámpírok. Kutatott utánuk. És hát addig, míg nem talált egyet, aki hajlandó volt arra, hogy átváltoztassa... – monda.

- Tehát Isobel is... – Isobel is vámpír? – kérdeztem hitetlenkedve.

Néma bólintást kaptam válaszul.

- Sokáig azt hittem, hogy meghalt. – mondta. – Hogy megölte egy vámpír. – Csak később jöttem rá, hogy az egész csak átverés volt. – Eredetileg azért is jöttem Mystic Fallsba, hogy bosszút álljak azon, aki megölte. – sütötte le a szemét. 

- Ki volt az? – kíváncsiskodtam.

- Damon Salvatore... – mosolyodott el. Döbbent arcomat látva még hozzátette. – Tudod akkor Damon mindent megtett volna azért, hogy Kathrinet kihozza a sírból. – mondta. – Isobel pedig információkat kínált cserébe. – ivott bele a poharába.

- És, hogy jön a képbe John?

- Isobel tizenhat éves volt mikor Elena megszületett. És hát John volt az apja, aki a rokonainak adta örökbe. De sokáig ez sem derült ki csak tavaly mikor Isobel a városba jött. – Képzelheted, hogy Elena, hogy reagált.

Most rajtam volt a bólintás sora. Ha valaki hát én tudtam, hogy milyen megtudni, hogy egész eddigi életem hazugság volt.

Hallottam, hogy egy kocsi fékez le a ház előtt. Kérdőn néztem Alaricre mire ő intett, hogy maradjak és az ablakhoz ment.

- Csak Stefan meg Damon. – mondta majd visszajött a nappaliba. – Hát azt hiszem, hogy ennyi elég is volt mára. – mosolygott rám. – Azt hiszem, hogy Jenna nagyon örülne, ha nem hagynám egyedül. - nevette.     

- Köszi, a mesedélutánt. – intettem neki majd ki is ment az ajtón.

Odakintről fojtott beszélgetés hallatszott majd kocsi ajtócsapódás. Gondolom, hogy Ric haza is ment. Remélem, hogy sikerül neki kicsit megnyugtatni Jennát. Láttam milyen mikor kiborul, és ha most is ez a helyzet, akkor tényleg szükség van rá.

Stefan jött be elsőnek. Mikor meglátott a maradék szín is kiment belőle.

- Hogy, hogy lent vagy? – húzta össze a szemöldökét. – Mi történt? – kérdezte ridegen. Sajnos nagyon is megértettem, hogy ideges mivel kerek perec kijelentette, hogy meg ne próbáljon Damon vért adni nekem, mert nagyon veszélyes. Gondolom más se hiányzott neki erre a napra mint az, hogy meglát teljesen gyógyultan a nappaliban.

- Becsuktam a garázst. – jött be Damon és az asztalra dobta a kulcsot. – Mi a helyzet? – vigyorgott. Időm sem volt megszólalni, mert Stefan már a falhoz vágta a torkánál fogva.

Majdnem felsikoltottam.

- Mi a fenét műveltél? – sziszegte bátyja képébe. Damon erre kicsit felmérgesedve kibújt a szorítás alól.

- Lizi menj fel. – kiabálta rám se nézve. Jó fej. Meg sem bírtam mozdulni a döbbenettől. – Azt mondtam, hogy menj. – szűrte ismét a fogai között mire végre visszatért belém az élet és a szobámba masíroztam. Tudni se akartam, hogy mi fog kisülni ebből. Amennyire Stefant és Damon ismerem, nem hiszem, hogy kulturált vámpír módjára fogják megoldani a dolgot.

A fürdőbe mentem, hogy egy kicsit megnyugodjak, vagy legalább hideg víz alá nyomjam a fejem, hogy szét ne robbanjon az idegtől. Végül egy köztes megoldást választottam. Megmostam az arcom. Kicsit felfrissített. Legalább annyira, hogy ne kelljen a falba vernem a fejem.

A nagyi medálja akadt a kezembe, ami a csap fehér márványán feküdt. Emiatt, a vacak miatt van minden bajom. Nem nagyon akartam kimenni a fürdőszobából, mert itt legalább nem hallottam, hogy mi folyik odalent. Felvettem a nyakamba. Furcsa bizsergő érzés kerített hatalmába. A tükörbe meredtem. Egy pukkanás kíséretében kiégett a körte a plafoni lámpába. Majdnem felsikoltottam. Túl az első döbbeneten, szitkozódva tapogattam a sötétben valami fényforrás vagy legalább a kilincs után mivel hang szigetelés céljából magamra zártam az ajtót. Bárcsak lenne egy gyertyám vagy valami. Mintha csak megvalósult volna mit kigondoltam. Egy gyertya gyulladt meg a csapnál. Megfagyott bennem a vér. Első döbbenetemben gyorsan el is fújtam. A szívem vadul dobogott. Nem akartam hinni a szememnek.

Félve meredtem a sötétbe. Aztán nem tudom. Megint a tűzre gondoltam, de nem történt semmi. Én teljesen megőrültem. Vontam le a gyors következtetést, majd tovább tapogattam, míg meg nem találtam a kilincset. Már épp kinyitottam mikor észrevettem, hogy nem csak a kinti fény világít. Remegve fordultam meg. A csapnál egy gyertya égett. Újra... csak mert azt kívántam...