31♥

 

31. Néha csak egy harapáson múlik minden...

Lehet, hogy őrültség, de boldog voltam. Olyan sok mindenen aggódhattam volna, de nem tettem. Mindent beborított az a bizonyos rózsaszín köd ami a tucat filmek romantikus jeleneteit is körüllengte. Szerelem? Igen azt hiszem... Az, hogy Damon odaát vár rám valahogy mindent elfeledtetett velem. Tényleg nem vagyok teljesen normális. A fejemre szorítottam a párnát hátha egy kicsit érzékeli a tudatom is, hogy elindult a lejtőn. Nem hiszem, hogy sikerült... Még vagy fél óráig forgolódtam az ágyban mire elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kilessek a folyosóra. Mivel "öcsike" se téblábolt a közelben megkockáztattam eljutni Damon szobájába. Sikerült, amin még én is meglepődtem. Viszont, ami még inkább ledöbbentett az az volt, hogy Mr. Tökély sem volt a szobában. Hát ez szép. Lassan kezdett múlnia rózsaszín szemüveg efekt és valami más furakodott a helyére. És ennek az érzésnek köze volt a lelki szemeim elé felragasztott Damon poszter felé közeledő darts tüskéknek. Hogy rohadna meg. Leültem az ágyára. Olyan megalázottnak éreztem magam, amin valahogy a fekete ágynemű tapintása se segített túlzottan. Úgy éreztem magam mint egy ribanc akit Damon a kedve szerint irányíthat. Na jó ebből elég - pattantam fel. Vissza akartam rohanni, de mikor kinyitottam az ajtót teljes erőmből nekivágódtam Damon mellkasának.
- Hova, hova? - húzódott mosolyra a szája. - Nem engem kerestél? - csúsztak a mancsai a csípőmre. Bűzlött a whiskitől amiből arra következtettem, hogy az elmúlt fél órát masszív ivással töltötte. - Na, húzzál vissza a szobába! - intett az ágy felé.
- Ugye nem hiszed, hogy csak szólsz és én ugrok mint egy idomított pudli? - támaszkodtam neki a mellkasának kissé eltolva őt magamtól. - Minek nézel te engem? - tettem fel a kissé szemrehányó költői kérdésemet amire csak egy morgással és egy fintorral válaszolt. A kultúra... Még mindig a nyitott ajtóba álltunk ami lassan kezdte veszélyeztetni a dolgainkat Stefan előtt.
- Az enyémnek... - mondta szinte kiabálva. A kezem a szájára tapasztottam.
- Te normális vagy? - suttogtam. - Stefan két szobával arrébb alszik. - néztem szét. Majd rá mikor megéreztem a csókját a tenyeremben. Leengedtem a kezem nehogy a befolyása alá vonhasson. Bár a gerincemben felkúszó bizsergés nem adott valami túl sok hitelt ennek az óvintézkedésnek.
- Ha tudni akarod Stefan Elenánál van. - indult meg a keze a hátamon. - De... - hajolt közelebb. - ...felőlem akár nézhetné is az se tartana vissza. - támadta le a fülcimpámat amit akaratlanul is egy elégedett nyögéssel honoráltam.
- Kicsit nagy az... - felnevettem az arckifejezését látva. - ...önbizalmad. - toltam el az arcát. - Még nem mondtam, igent. -motyogtam próbálva nem a szemébe nézni.
Belemarkolt a fenekembe amitől teljesen egymáshoz préselődtünk. Megint felnyögtem, de ezúttal már gondolatban sem mutattam semmi megbánást.
- Dehogynem... - vigyorodott el ördögien és lassan szinte már örjítően lassan megcsókolt. Végem. Könyveltem el és minden büszkeségemet félredobva átkaroltam a nyakát.
Megéreztem a Bourbon whisky fűszeres ízét ami még inkább eltompította a tudatomat. Most hirtelen tökéletesen józannak tűnt. Kínzóan lassan csókolt mintha ezzel is csak az igazát akarná bebizonyítani. Hogy rohadna meg... Nem adtam rá neki időt, hogy kiélvezze a diadalát. Beletúrtam a hajába és hagytam, hogy még mélyebbre jusson a nyelve a számban. Berúgtam a lábammal az ajtót. Megérthette, hogy már semmiképpen sem fogok tiltakozni mert felnyalábolt és becsületére legyen mondva egy kicsit sem vesztve el az egyensúlyát az ágyhoz sétált és hanyat döntve lepakolt. Nem hagytam, hogy elhúzódjon magamra húztam. Úgy éreztem szinte felgyulladok, ahogy besimított a pólóm alá és ujjai felfedező útra indultak a hasamon. Lassan szabadított meg a felsőmtől. Nem kapkodta el, de amint lekerült rólam én is a fekete pólójához nyúltam ami még elválasztott minket. Furcsamód úgy éreztem, hogy szinte felgyulladok, mikor a kockás hasfala hozzáért az enyémhez. Egy pillanatra se vállt el tőlem. Ajka lassan vette birtokba a nyakam vonalát és mohón haladt lefelé a melleim felé. Akaratlanul is ívbe feszült a hátam, ahogy megéreztem forró lehelletét a melltartón keresztül. Zavarni kezdett, hogy egyáltalán van köztünk valami. Ezzel ő is így lehetett, mert mire feleszméltem már csak az anyag szakadását érzékeltem és, hogy igazából már nincs is rajtam a csipkés holmi. Arca eltorzult ami kétséget sem hagyott, hogy a fogaival tépte le rólam a zavaró tényezőt. Elmosolyodtam, de csak egy pillanatra jutottam levegőhöz mert attól a sötét pillantástól amit felém küldött még az is bennem akadt. Amint elszakadt a tekintetemtől éreztem, hogy a pillantása végigfut a testemen, amitől kirázott a hideg. Felém tornyosult mint egy hatalmas sötét árny ami épp arra készül, hogy felfalja áldozatát. A medálomra nézett, amit most jéghidegnek éreztem. A számhoz hajol és megcsókolt, de közben kezei a tarkómnál a kapcsot keresték. Finoman az éjjeli szekrényre tette az ékszert majd visszatért a csókolgatásomhoz. Csak nagy sokára szakadt el az ajkaimtól, de csak ezért, hogy lejjebb kalandozzon a kulcscsontom felé. Belmélyesztettem a körmeim a hátába mikor elért a melleimig és finoman szívni kezdte.
- Istenem... - szakadt fel akaratlanaul is a torkomból. Damon nem kegyelmezett egy percre se szakadt el tőlem. Egy kósza gondolat villant a fejembe hirtelen megmosolyogtatva. - Ördögöm... - haraptam be az alsó ajkam mielőtt még megadtam volna azt az elégtételt Damonnak, hogy felsikoltok vagy, hogy könyörögni kezdek.
Közben a sötétke a nadrágomhoz nyúlt és egy rántással megszabadult a farmertől. Átkulcsoltam a lábammal, de kezeivel kibontakozott a bilincsből és vigyorogva ledobta magáról ő is a nadrágot. Nem feküdt rám hanem kezein tartva magát a köldökömbe csókolt. Csiklandozott a forró lehellete a hasam alján. Egyre lejjebb kalandozott és kezdett körvonalazódni előttem, hogy mire is készül. Felkiáltottam amint elérte a célját és megcsókolt a lábaim között. Körmeimet ezúttal a fekete lepedőbe mélyesztettem, de nem sokáig bírtam pár pillanat múlva elvesztettem az irányítást a testem fölött és megfeszülve belesikoltottam a levegőbe Damon nevét.
A pulzusom az egekben szárnyalt még másodpercek múlva is mikor fölém került és végre belémhatolt. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, de még így is láttam, hogy a nyakamat fikszírozza. Tudtam, hogy mennyire vágyik rá ezért megkönnyítve a dolgát utolsó erőmből félresöpörtem a hajam a nyakamból. Egy pillanatra megállt majd nyelt egy nagyot. Sejtettem, hogy nem fogja könnyen megadni magát. Megkerestem ködös tekintetét. Éreztem, hogy vívódik, de én már elhatároztam magam. Finoman bólintottam mire a nyakamhoz hajolt és fogai átszúrták a bőrömet. Közbe a teste is mozgásba lendült a szívás ütemére egyre gyorsabb tempót diktálva. A vállaiba kapaszkodtam, de még így is úgy éreztem, hogy egy mély szakadékba zuhanok mikor ismét elélveztem most már Damonnal együtt.
Dobbanás. Hangos dobbanások. Teljesen kitöltötte az érzékimet, ahogy a szívverését hallgattam. Vadul zihált akárcsak én. Még mindig ugyanúgy feküdtünk egymásba gabalyodva. Halványan rémlett csak, hogy mikor húzódott el a nyakamtól, de most már a mellkasomon nyugtatta a fejét. Minden megszűnt. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ez a szoba jelenti a világot. A világomat. Damont...
Arra keltem, hogy Damon felkelt és az ágy szélére ül. Lustán végigsimítottam lábammal le a gerince mentén.
- Jó reggelt. - suttogtam kissé kómásan amin a tegnap éjszakát tekintve nem hinném, hogy bárki is csodálkozna.
- Jó reggelt. - mosolyodott el visszabújva mellém. - Hogy aludtál? - húzódott tovább a szája a füle irányába.
Nem válaszoltam inkább nyomtam egy csókot az arcára. Azt kéne még, hogy trenírozzam a már amúgy is nagy önbizalmát. Szerintem leolvasta az arcomról, hogy mire gondolok mert szinte láttam, hogy az a rosszfiús fény megjelenik a szemében. Hogy én mennyire... Imádom? Na ne...
- Át kellene, hogy menjek... - céloztam arra, hogy bármikor átjöhetnek a lányok vasárnap lévén.
- Hát menj... - karolt át, hogy mozdulni se tudtam. Milyen kedves.
Végül még tizenöt percig feküdtünk mire sikerült "megszabadulnom" tőle. Szerencsére nem találkoztam Stefannal. Ezek szerint Damonnak volt igaza és tényleg nem aludt itthon.
A szobába ránéztem az órára. Fél kilenc. Gyorsan letusoltam majd felvettem egy farmert és egy zöld pólót. Mezitláb voltam, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Mire leértem Stefan és Elena is a konyhában voltak. Elgondolkodtam, hogy vajon mennyi ideig zuhanyoztam, de ekkor jött be Bonnie is. Ezek szerint csak most érkeztek. Elena vett észre először és máris a nyakamba borult.
- Stefan mondta, hogy mi történt. - hadarta. - Jól vagy? - nézett rám aggódva.
- Persze. - vontam meg a vállam. - Már semmi bajom.
- Hála nekem. - sétált le a lépcsőn Damon is mire bezsebelt három gyilkos és egy "ezt most miért?" pillantást.
- Damon. - biccentett Bonnie és Elena. Stefan még csak erre se méltatta. Bunkó...
- Lizi mi van a nyakadon? - ráncolta össze a szemöldökét mellém lépve. Sajnos túl későn kapcsoltam. Félresöpörte a hajam így félreérthetetlenül észrevette a harapásnyomokat...